Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Fortuna Liga: Hahn kihagyott büntetője ellenére nyert a DAC – videóval

A szlovák bajnokság (Fortuna Liga) hétvégi, 12. fordulójában a vasárnapi napon hazai környezetben lépett pályára a felvidéki FC DAC 1904 együttese…

 

Sorozatbeli harmadik győzelmét aratta az FC DAC 1904 csapata, amely minimális, 1-0-s különbségű sikert ért el a Nagymihály ellen. A szerdahelyiek a találkozó első pillanatától kezdve mezőnyfölényben játszottak és számtalan komoly gólszerzési lehetőséget kialakítottak, végül megannyi kimaradt helyzet után az első játékrész hajrájában a kongói Yhoan Andzouana szerezte meg a vezetést a Hahnnal való kényszerítő után. Nem sokkal a szünet után Hahn János harcolt ki büntetőt a hazai gárda javára, a tavalyi NB I-es gólkirály azonban a kapufára lőtte a tizenegyest. A DAC lendületben maradt, végig dominálta a találkozót és szerette volna egy második gól megszerzésével bebiztosítani a győzelmet, ez azonban nem sikerült, de újabb három pontot tartott otthon.

A szerdahelyiek magyar légiósai közül Hahn 64 percet töltött a pályán, Schäfer András pedig végig játszotta a mérkőzést.

Egymást követő harmadik sikerével a DAC megerősítette a negyedik helyét, és jelenleg nyolc ponttal van lemaradva a listavezető Slovan Bratislava mögött.

FC DAC 1904 – Nagymihály 1-0 (1-0)
Gólszerző: Andzouana (38.), ill.

 

A bajnokság aktuális állása

A góllövőlista élmezőnye