Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Barcelona: Koeman állása nincs veszélyben – sajtóhír

A hétvégi El Clásico elvesztését követően a Barcelona szurkolóinak többsége és a katalán média ismét a holland vezetőedző fejét követelik…

(Photo by Berengui/DeFodi Images via Getty Images)

A Marca legutóbbi riportja szerint egyelőre nincs reális veszélyben Ronald Koeman állása a Barcelona csapatánál, hanem további néhány mérkőzésre biztosan meg fogja kapni a lehetőséget.

A Blaugrana a hétközi bajnoki fordulóban a Rayo Vallecano, a hétvégiben a Deportivo Alavés, majd a jövő hét közben a BL-ben a Dinamo Kijev ellen lép pályára. A forrás úgy véli, hogy ezeken a mérkőzéseken még biztosan a holland szakember fogja keverni a lapokat a Barca kispadjáról.

Koeman, a csapat egykori játékosa tavaly augusztusban vette át a Barca irányítását, és bár a Király-kupát megnyerték vele, a Bajnokok Ligájában már a nyolcaddöntőben búcsúztak, és a bajnokságban is csak a harmadik helyezést kaparintották meg az Atlético Madrid és a Real Madrid mögött. Ennek ellenére az idei szezonra is megkapta a bizalmat, a türelem azonban egyre inkább elfogyni látszik, sokak szerint egy ideje már csak azért marad a helyén, mert egyelőre nem egyeztek meg az utódjával.