Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Ligue 1: Messi helyett egy másik argentin lett a PSG hőse – VIDEÓVAL

Az éllovas Paris Saint-Germain ma este a bajnok Lille-t fogadta a francia bajnokság 12. fordulójában. Az esélyek egyértelműek voltak, lévén a vendégek csak a középmezőnyben senyvednek a tavalyi remeklés után.

(Photo by Tnani Badreddine ATPImages/Getty Images)

Ligue 1 – 12. forduló
A szupertrióból ma „csak” Neymar és Lionel Messi volt elérhető Mauricio Pochettino vezetőedző számára, lévén Kylian Mbappé (aki éppen olimpiai szereplésről álmodozik) betegség miatt hiányzott.
A világbajnok francia helyett végül a lassan veteránná nemesedő Ángel Di María volt a kezdőcsapat tagja. Mondhatják is a hazaiak, hogy szerencsére. Ugyanis a hajrában éppen a 33 éves szélső gólja jelentette a három pont megszerzését a párizsiaknak.
Pedig meglepetés ide vagy oda, sokáig úgy tűnt, hogy a vendégek győzelemmel húzzák be a rangadót. Azonban Di María előbb gólpasszt osztott ki Marquinhos-nak, majd a hajrában Neymar átadását váltotta gólra és három pontra.
A győzelmet, ha nehezen is, de kiérdemelte a PSG, míg a Lille továbbra is a középmezőnyben vergődve mondhat búcsút a címvédésnek.
A még mindig gólképtelen (mármint a bajnokságban) Lionel Messi feltűnően enervált első félidei játékát követően a második játékrészre már ki sem futott a pályára. Helyére a botrányhős honfitárs, Mauro Icardi érkezett.

Paris Saint-Germain – Lille OSC 2-1 (0-1)
Helyszín: Parc des Princes (Párizs); Vezette: Amaury Delerue
Gólszerzők: Marquinhos (74.), Di María (88.), ill. David (31.)

A meccs összefoglalója:

A bajnokság állása:

A góllövőlista élmezőnye: