Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PL: Ramsdale mentette meg az Arsenal győzelmét

Első félidei fantasztikus helyzetkihasználásának, illetve Aaron Ramsdale bravúros védéseinek köszönhetően harcolta ki mindössze második idei idegenbeli győzelmét az Arsenal.

(Photo by Mark Leech/Offside/Offside via Getty Images)

Premier League – 10. forduló
Szezonbeli legjobb és legaktívabb meccskezdését produkálta az Arsenal, amely már nagyon hamar kétgólos előnyre tett szert, az előzetesen esélyesebbnek tekintett „Rókák” otthonában. A stadionbővítést tervezgető hazaiak nagyon bealudtak a találkozó elején. Saka szögletét követően Gabriel fejelt gólt Kasper Schmeichel kapujába. A brazil védő a harminckilencedik Arsenal-meccsén már a negyedik fejesét váltotta gólra. A 18. percben Smith Rowe növelte kétgólosra az előnyt.
Azonban a Leicester a nagy hátrány ellenére sem omlott össze. Sőt, Brendan Rordgers tanítványai átvették a kezdeményezést, míg az „Ágyúsok” inkább beszorultak. A nyáron szerződtetett Aaron Ramsdale több fontos védést is bemutatott. A szünet előtti hajrában Maddison lövését tornázta kapufára, majd az ismétlést Evans lőtte szintén a lécnek.
A második játékrész feléig folytatódott a hazaiak dominanciája, azonban nem voltak képesek Jamie Vardyék átütő erőt mutatni támadásban, az olykor szerencsével is büszkélkedő Arsenal ellen.
A hajrára már igencsak elfáradtak a Leicester játékosai, és sem az ő, sem Mikel Arteta cseréi nem hoztak már minőségi változást az eseményekben.
Az Arsenal teljesen megérdemelt győzelmet aratva már az ötödik helyre kapaszkodott fel a tabellán, és immár sorozatban hetedik meccsen maradtak veretlenek.

Leicester City – Arsenal 0-2 (0-2)
Helyszín: King Power Stadium (Leicester); Vezette: Michael Oliver
Gólszerzők:ill. Gabriel (5.), Smith Rowe (18.)

A meccs összefoglalója:

A bajnokság állása:

A góllövőlista élmezőnye: