Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PSG: hatalmas kérdőjel Messi sérülése

Tegnap este a Paris Saint-Germain – Lille bajnoki rangadón csupán egyetlen félidőt lehetett a pályán Lionel Messi. Az argentin zseni egyébként sem játszott jól, ám ebben vélt vagy valós sérülése is akadályozhatta.

(Photo By Tnani Badreddine ATPImages/Getty Images)

Nehezen, de végül győzelemmel húzta be a bajnok Lille elleni Ligue 1 rangadót a Paris Saint-Germain. A fővárosiak azonban Kylian Mbappé után lehet, hogy Leo Messit is elvesztették. Pedig fontos menetelés vár Mauricio Pochettino csapatára, szerdán pedig akár még a Bajnokok Ligája béli továbbjutás is összejöhet a Leipzig otthonában. A BL-ben pedig eddig jól jött Messi klasszisa, aki már három találatnál jár a párizsiak mezében.

A szemfülesek szerint a korábbi Barca-kedvenc sérülése talán nem lehet súlyos, ahogy a PSG-től szivárgó információk szerint inkább elővigyázatosság volt a Messi – Icardi félidei csere. Állítólag többen is látták, hogy az első negyvenöt perc derekán már a bal lábát markolászta kínjában. A mérkőzés végén Pochettino edző sem tudott semmi konkrétummal szolgálni, alighanem Messi hétvégéje tüzetesebb orvosi vizsgálatokkal fog telni.