Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BRÉKING: nagy bejelentés, döntött menedzsere sorsáról a Spurs! – hivatalos

Az angol élvonalbeli bajnokságban szereplő Tottenham Hotspur FC a hivatalos honlapján jelentette be, hogy távozik posztjáról a csapat vezetőedzője, Nuno Espírito Santo.

(Photo by Robbie Jay Barratt – AMA/Getty Images)

Az észak-londoniak arról is beszámoltak, hogy a portugál szakember mellett a teljes edzői stáb elhagyja a klubot. A Tottenham sportigazgatója, Fabio Paratici a következőképpen nyilatkozott a döntés kapcsán:

„Pontosan tudom, hogy Nuno és a segítői mennyire akarták a sikert. Sajnálom, hogy ezt kellett tennünk. Nuno igazi úriember, mindig szívesen fogjuk látni őt. Mindent köszönünk neki és a stábjának, a legjobbakat kívánjuk a jövőre nézve!”

Espírito Santo a jelenlegi szezont megelőzően vette át az észak-londoniak irányítását. A Premier League-idény remekül indult a Spurs számára, ám az utóbbi meccseken csalódáskeltő eredményeket hozott a gárda – a Manchester United elleni, hazai 0–3-as vereség volt az utolsó csepp a pohárban.

Arról egyelőre nincsenek információk, hogy ki veszi majd át a Tottenham irányítását.