A torinói klub 2021 után nyert ismét trófeát…
A Newcastle a nyakára engedte a Vörös Ördögöket…
Cole Palmer ismét be tudott találni…
A Kilmarnock otthonában aratott nagyon könnyed győzelmet a Celtic…
Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
A Puskás Aréna is beugrott volna…
A közelmúltban még az eltűnéséről számoltunk be, most pedig újabb fejlemények jelentek meg a Juventus által nyáron leigazolt fiatal játékossal kapcsolatban…
(Photo by ANP Sport via Getty Images)
Az olasz Calciomercato beszámolói szerint a Juventus által nyáron a PSV Eindhoven csapatától megvásárolt Mohamed Ihattaren a visszavonulását fontolgatja, aki a közelmúltban nem jelent meg a Sampdoria együttesénél, ahova a torinói gárda kölcsönben irányította őt erre a szezonra.
Ugyanakkor a holland beszámolók szerint a futballista édesapja 2019-es halála miatt súlyos magánéleti válságba került, depresszióval küzd, így abszolút kétségessé vált reménytelien induló karrierje folytatása.
Ihattaren tízéves korától a patinás eindhoveni egyletben nevelkedett, a korosztályos csapatok végig járását követően az elmúlt két és fél szezonban már az első csapat tagja volt. A 2018-2019-es idény során debütált a felnőttek közt, azóta pedig 70 mérkőzésen húzhatta magára a PSV szerelését, melyek során kilenc alkalommal vette be az ellenfelek kapuját. A 2020-2021-es kiírás során a bajnokságban 18, összességében pedig 25 pályára lépést vállalt.
Mindemellett az U15-östől az U19-es korosztályig az elmúlt években folyamatosan tagja volt a holland utánpótlás válogatottaknak.
A torinói klub 2021 után nyert ismét trófeát…
A Newcastle a nyakára engedte a Vörös Ördögöket…
Cole Palmer ismét be tudott találni…
A Kilmarnock otthonában aratott nagyon könnyed győzelmet a Celtic…
Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
A Puskás Aréna is beugrott volna…
Több csapat érdeklődik iránta…
Izgatottan készül az Eb-re…
Biztos benne, hogy Szoboszlai már most az Eb-re készül…
A mai este folyamán rendeznek Magyar és Olasz Kupa döntőt is…
Klubrekordért adták el, klubrekordért hozhatják vissza…
Fontos gólt szerzett a közelmúltban…
Bognár György várakozásai a kupadöntő előtt…
“Ha nem lett volna Stefan Ortega, az Arsenal már bajnok lenne…”
A fiatal tréner korábban éveken át volt Roberto De Zerbi segítője…
A tapasztalt olasz szakember 2021 nyarán tért vissza a torinói alakulat kispadjára…
De Arda Güler és Valverde is betalált
A Spurs vereségével eldőlt, hogy az Aston Villa indulhat a Bajnokok Ligájában!