Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Katari klubja bejelentette Xavi jövőjét – HIVATALOS

Ronald Koeman menesztése óta rendszeresen zajlanak a találgatások a Barcelona vezetőedzőjének kilétével kapcsolatban, amely rövidesen lezárulhat…

(Photo by Etsuo Hara/Getty Images)

A katari al-Szadd csapata hivatalos közlemény formájában tudatta, hogy az egyesület megállapodott a Barcelona vezetőségével vezetőedzője, Xavi Hernández kivásárlását illetően, így a katalánok klublegendája visszatérhet korábbi klubjához.

Ennek értelmében minden akadály elhárult, hogy az egykori ikonikus középpályást kinevezzék a katalán gárda kispadjára, azonban a Barca ezidáig nem tett hivatalos bejelentést újdonsült edzője érkezéséről. Fabrizio Romano értesülései szerint a Blaugrana mintegy 5 millió eurót fizetett a trénerért a katari egyesület részére.

A 41 éves korábbi középpályás 1998 és 2015 között 25 trófeát nyert a Barcával, majd 2019-ig a katari klub játékosa volt, ezt követően Katarban vállalt munkát edzőként.

Xavi a 2019 óta tartó katari regnálása óta a közelmúltban már a második bajnoki címét ünnepelhette csapatával, összességében pedig a hatodik trófeáját nyerte tréneri pályafutása során eddigi csapata élén.