Közös megegyezéssel döntöttek így…
Vajon folytatja még pályafutását?
Valamennyi párharcban megtartotta előnyét az első meccsen diadalmaskodó csapat…
Pályára lép többek között a Liverpool és a Barcelona…
Kölcsönben foglalkoztatták tavasszal…
Több tréner is szóba került…
Az AS Roma szépített ugyan, de egyenlíteni már nem tudott a sokkal jobban teljesítő hazai csapat ellen…
Már 50 mérkőzés óta nem találtak legyőzőre Xabi Alonsóék!
Kínkeservesen gyűjtötte be ma a három pontot az Arsenal együttese. A londoniak az újonc városi rivális, vagyis a Watford legyőzése után elmondhatták, hogy fontos győzelemmel sikerült megünnepelniük Mikel Arteta századik meccsét a klub kispadján.
(Photo by Ryan Pierse/Getty Images)
Premier League – 11. forduló
Meglepetésre egy olyan mérkőzést tudott megnyerni, amelyet rendre el szokott bukni az „Ágyús” gárda. De legalábbis döntetlenre adja a mindenkori Arsenal az olyan meccseket, ahol a meggyőző mezőnyfölény és az elhibázott helyzetek mind-mind megbosszulják magukat.
Azonban a mai nehézkes siker mégis összejött az Arsenalnak. Elsőként Saka talált be a Watford kapujába, azonban Ben Foster kapus borzasztó mozgásának, illetve Aubameyang felesleges beindulásának „hála” les miatt érvénytelenítették a gólt. A gaboni csatár pocsék idényébe pedig egy újabb rossz jelenet volt az, ahogy kihagyta a jogosan megítélt tizenegyest, még szintén az első félidőben.
A második játékrészben viszont megszületett a találkozó egyetlen gólja. Egy rosszul kibontakozó Watford támadás után Ben White szerzett labdát. Az angol védő egyik vendég játékost a másik után cselezte le, majd egy kis szerencsével Smith Rowe-hoz került a labda, aki a kígyótérről egy lapos kapáslövést eresztett meg.
A hajrában teljesen beszorultak a „Darazsak”, lévén Juraj Kuckat kiállította a játékvezető. Az Arsenal totális pressziót alkalmazott, és a Watfordnak alig jutott esély az egyenlítésre.
Győzelmükkel az észak-londoniak felugrottak a tabella ötödik helyére. Mikel Arteta századik Arsenal meccsén az ötvenhatodik sikerének örülhetett.
Arsenal – Watford 1-0 (0-0)
Helyszín: Emirates Stadium (London); Vezette: Kevin Friend
Gólszerzők: Smith Rowe (56.), ill. –
Kiállítva: – ill. Kucka (89.)
Smith Rowe fantasztikus gólja:
Emile Smith Rowe scores a vital goal for Arsenal! How did he not get called up by Gareth Southgate?
Arsenal 1-0 Watford #ARSWATpic.twitter.com/nbKrUHw4r4
— ArsenalVideo (@arsenal_video) November 7, 2021
A bajnokság állása:
A góllövőlista élmezőnye:
Közös megegyezéssel döntöttek így…
Vajon folytatja még pályafutását?
Valamennyi párharcban megtartotta előnyét az első meccsen diadalmaskodó csapat…
Pályára lép többek között a Liverpool és a Barcelona…
Kölcsönben foglalkoztatták tavasszal…
Több tréner is szóba került…
Az AS Roma szépített ugyan, de egyenlíteni már nem tudott a sokkal jobban teljesítő hazai csapat ellen…
Már 50 mérkőzés óta nem találtak legyőzőre Xabi Alonsóék!
Leandro Trossard gólja döntött az MU otthonában…
A botlás következtében nem sikerült visszaszerezniük a harmadik helyet a Bolognától…
A második helyért harcolnak a dunaszerdahelyiek…
Ismét a második helyen áll Thomas Tuchel csapata!
Újabb kieső kilétére derült fény…
Ezzel már a remekül védő Guaita sem tudott mit kezdeni!
Szinte behozhatatlan előnyre tettek szert a 4. helyért folytatott harcban!
Féltucat gólig meg sem álltak a vendégek…
A Düsseldorf osztályozót játszhat a feljutásért…
Először szerződhet külföldre karrierje során…
“Hálás vagyok az itt eltöltött évekért!”
Gazdag Dániel tizenegyesből, Sallói Dániel átlövésből volt eredményes…