Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Villarreal játékosával erősítene a Liverpool – sajtóhír

A Vörösök már korábban is figyelték a holland labdarúgót, ám végül nem vásárolták meg, azonban most újra a célkeresztben van Fabrizio Romano értesülései szerint.

(Photo by David S. Bustamante/Soccrates/Getty Images)

A Liverpool a Villarreal szélsőjét, Arnaut Danjumát szemelte ki támadósorának megerősítésére, ami nem is meglepő, hiszen remek szezont fut ezidáig a 24 éves labdarúgó.

A háromszoros holland válogatott szélső számára nem ismeretlen közeg a Premier League, ugyanis korábban a Bournemouth együttesével szerepelt az angol élvonalban. Danjuma az idén nyáron igazolt a Cseresznyéktől a Villarrealhoz 23,5 millió euró ellenében, új csapatánál már bizonyított is, hogy megérte leigazolni, ugyanis a Bajnokok Ligájában és a La Ligában is remek teljesítményt nyújt.

A Sárga tengeralattjáróval 2026-ig kötött szerződést, piaci értékét 25 millió euróra becsüli a mértékadó transfermarkt.com. Danjuma a 2021/22-es szezonban 15 tétmérkőzésen kapott lehetőséget a spanyol együttesben, ezeken 7 gólt és 2 gólpasszt jegyzett.