Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Barcelona: Xavi után újabb klublegenda tért vissza – hivatalos

Megszületett a megegyezés Dani Alves és az FC Barcelona között, a 38 éves brazil védő visszatér a katalán klubhoz.

(Photo by Miguel Ruiz/FC Barcelona via Getty Images)

A Barcelona hivatalos közleménye szerint Dani Alves a szezon végéig szóló szerződésben egyezett meg a klubbal – opciós hosszabbítási lehetőségről nem szól a bejelentés –, a jövő héten már edzésbe is áll a katalánoknál, de hivatalos mérkőzésen januárig nem léphet pályára.

Az As úgy tudja, hogy a brazil futballista szinte ingyen játszik majd a Barcában. Szerződtetésére azután kerülhetett sor, hogy Xavi, az együttes új vezetőedzője jóváhagyta, sőt kifejezetten szorgalmazta korábbi csapattársa visszatérését. Ronald Koeman, a Barca korábbi vezetőedzője a hírek szerint nem tartott volna igényt Dani Alves szolgálatára.

A brazil szélső védő korábban 2008 és 2016 között játszott a Barcelonában, amellyel többek között hat bajnoki címet és három Bajnokok Ligáját nyert. Ez idő alatt 391 mérkőzésen összesen 21 gólt szerzett és 101 gólpasszt adott gránátvörös-kékben. Ezután szerepelt a Juventusban és a Paris Saint-Germainben is. Legutóbbi csapatától, a Sao Paulótól szeptemberben távozott, azóta szabadon igazolható volt.