Lewandowski duplázott, Joao Cancelo ismét betalált
A hajrára teljesen szétestek a Zebrák…
A Slovan legyőzése után is folytatódott a jó szereplés…
Csaknem három év után kaptak ki újra odahaza a bajnokságban…
A Gerd Müller, Miroslav Klose, Mario Mandzukic triót utasította maga mögé!
A Portsmouth után ezúttal a Northampton kapuját vette be a magyar válogatott középpályás…
Ez volt a spanyol játékos első piros lapja a karrierje során
A hírek szerint egy igen magas kivásárlási ár is bekerül az új kontraktusába!
Rodrit a második félidő elején kiállította a játékvezető, de így sem forgott veszélyben a City győzelme!
Büszke arra, hogy a Liverpool játékosa lehet…
Katalán sajtóértesülések szerint megszületett a megegyezés a Barcelona vezetősége és Dani Alves között, miszerint a brazil védő visszatér korábbi nagy sikerei helyszínére.
(Photo by Nelson Almeida – Pool/Getty Images)
A katalán Sport információi szerint a Barcelona vezetősége rábólintott arra, hogy Dani Alves visszatérjen a klubhoz. Korábban arról szóltak a hírek, hogy bár megkezdődtek a tárgyalások a brazil védővel, ezek végül megakadtak, mivel a vezetőség főleg a korát kifogásolta.
A Sport viszont most úgy tudja, hogy sikerült áthidalni a problémákat, és a jövő héten már be is jelentik Dani Alves érkezését, aki ingyen igazol a katalán csapatba, miután szeptemberben felbontotta szerződését a Sao Paolo csapatával. A most 38 éves brazil hátvéd minden bizonnyal alacsony fizetési igénnyel érkezik az amúgy nehéz pénzügyi helyzetben levő katalán gárdához.
Dani Alves összesen 391 mérkőzésen szerepelt a Barcelonában, amelyeken 21 gólt szerzett és 101 gólpasszt jegyzett. A katalán csapatban töltött nyolc szezonja alatt hat alkalommal nyert spanyol bajnokságot, négyszer Király-kupát és spanyol Szuperkupát, illetve egyaránt három alkalommal Bajnokok Ligáját, Európai Szuperkupát és Klubvilágbajnokságot.
Lewandowski duplázott, Joao Cancelo ismét betalált
A hajrára teljesen szétestek a Zebrák…
A Slovan legyőzése után is folytatódott a jó szereplés…
Csaknem három év után kaptak ki újra odahaza a bajnokságban…
A Gerd Müller, Miroslav Klose, Mario Mandzukic triót utasította maga mögé!
A Portsmouth után ezúttal a Northampton kapuját vette be a magyar válogatott középpályás…
Ez volt a spanyol játékos első piros lapja a karrierje során
A hírek szerint egy igen magas kivásárlási ár is bekerül az új kontraktusába!
Rodrit a második félidő elején kiállította a játékvezető, de így sem forgott veszélyben a City győzelme!
Büszke arra, hogy a Liverpool játékosa lehet…
Óriási verést mértek a bajorok a Bochumra…
Azonban a góllövőlistát még így sem vezeti…
Remekül kezdte a szezont a katalán csapat…
A szabadon igazolható játékost a Al-Attifaq fogadta be egy időre
Hosszabb kihagyás várhat rá…
Jó hírek érkeztek a brazil játékosról az Atlético Madrid elleni meccs előtt
Csalódottságában hozhat váratlan döntést az MU korábbi kapusa…
Ihletett formában futballozik a VFB csatára…
Az Al-Nassr klasszisa üzent a kritikusainak…
A jövőjével kapcsolatos kérdések mellett a PSG-ről is említést tett…
5 meccs után 10 találatnál jár a támadó!
Klubváltásának körülményeiről beszélt…
Túl sok lett a petárda, de ez a portugált nem zavarta, a kapust annál inkább
Nagy jövő állhat előtte…