Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Buffon találkozott a példaképével

Miközben negyvenhárom esztendősen továbbra is profiként játszik és viselkedik, Gianluigi Buffon tegnap ismét egy kicsit gyereknek érezhette magát. A világbajnok veterán kapus ugyanis klubja, a Parma edzésén fogadhatta egykori bálványát, Thomas N’konot.

(Photo by Roland Krivec/DeFodi Images via Getty Images)

A ma már hatvanhat éves N’kono az 1990-es világbajnokságon volt a közönségkedvenc kameruni válogatott egyik hőse. A kapus azonnal felhívta magára a kistinédzser Buffon figyelmét az olaszországi világbajnokságon. A később vb-győztes csillag pedig egy életre idoljának választotta az Espanyolnál karriert befutó afrikait.

Miközben manapság Buffon a Serie B-s Parma sikereiért küzd a középmezőnyben, addig N’kono az Espanyolnál dolgozik technikai vezetőként. Azonban a válogatott szünet alatt a kameruni szakember meglátogatta az olasz hálóőrt. Buffon már korábban is találkozott példaképével, ám most is egy kisgyerek lelkesedésével ugrott N’kono nyakába. Sőt, az eset után még a Twitteren is posztolt egyet.

„A fiatalok bálványai mindig bálványok maradnak, még évtizedek múltán is. Mindig öröm megölelni Thomas N’Kono barátomat, akinek köszönhetően lett belőle kapus.”

– büszkélkedett, a Juventus korábbi csillaga.