Erősítenek az első osztályra..
Posztriválist kapott Schäfer András
13 év után kiszállnak a fehérvári labdarúgásból…
38 év után újra harmadosztályúak lehetnek…
A játékos már el is búcsúzott…
A csapat jó teljesítménye a szerződésének megújítását eredményezte…
Cáfolták is, meg nem is Messi távozását…
A lettek elleni sovány győzelem után, nem sikerült a bravúr és ismét kikapott Izraeltől az U21-es válogatott.
A hazai izraeli csapat jobban kezdte a találkozót, már az 5. percben megszerezték a vezetést, Bar góljával. A folytatásban is ők irányítottak, de a magyar csapatnak is voltak lehetőségei, azonban az egyenlítés nem jött össze az első negyvenöt percben.
A második félidőt is hasonlóan jól kezdte a hazai csapat, mint az elsőt. az 51. percben ismét Bar volt eredményes, miután Jaber beadását Balogh Botondnak nem sikerült kifejelnie előle.
A mérkőzés második felében a mieinknél volt többet a labda, sokkal kevesebb lehetőségük volt, mint az első félidőben, az izraeliek kiválóan zárták le a kapu előtti területeket.
A 84. percben Balogh Botond feltette a koronát a teljesítményére, amikor megtaposta az ellenfelét és második sárga lappal kiállíttatta magát. Az utolsó másodpercekben az izraeliek betaláltak még egyszer, a csereként beálló Zasano szlalomozót végig a magyar védők között, majd a hálóba lőtt.
Ezzel a vereséggel négy fordulóval a selejtezősorozat vége előtt, szinte már matematikai esélye sem maradt a csapatnak.
U21-es Eb-selejtező, B-csoport
Izrael U21 – Magyarország U21 – (1-0)
Helyszín: Petah Tikva, HaMoshava Stadion Vezette: Y. Kozyk (ukrán)
Gólszerzők: Bar (5., 51.), Zasano (90.+2) ill. –
Kiállítva: – ill. Balogh (84.)
Az új szezon rajtjára talán készen állhat…
Erősítenek az első osztályra..
Posztriválist kapott Schäfer András
13 év után kiszállnak a fehérvári labdarúgásból…
38 év után újra harmadosztályúak lehetnek…
A játékos már el is búcsúzott…
A csapat jó teljesítménye a szerződésének megújítását eredményezte…
Cáfolták is, meg nem is Messi távozását…
Egyre közelebb a klubváltás – Még Diego Simeone szerint is…
Mourinho a parkolóban kérte számon a ténykedését…
Már csak nyolc csapat van versenyben…
Sebastian Hoeneß legénysége már az 1. percben előnybe jutott…
A horvát szakember tavaly nyáron vette át az OM irányítását…
Ezen Bellingham lehetséges érkezése sem változtat…
A távozó Marco Asensio helyére…
2027 nyaráig kötelezte el magát!
A második mérkőzés simább volt, mint az első…
Új időszámítás kezdődött Kispesten…
Megvan a Fradi első nyári szerzeménye!
Meggyőző teljesítményt nyújtott tavasszal…
Pep Guardiola nem számít a játékosra, ezért nyugodtan távozhat…