Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PL: megint remekeltek a védők, nyert a Chelsea a Leicester ellen! – videóval

Az angol élvonalbeli bajnokság 12. fordulójának nyitómérkőzésén a listavezető Chelsea nagyon sima, háromgólos győzelmet aratott a Leicester City otthonában.

(Photo by Michael Regan/Getty Images)

A klasszikus center nélkül felálló Chelsea már-már menetrendszerűen a védelmére számíthatott az ellenfél kapuja előtt is: a Kékek Antonio Rüdiger fejesgóljával jutottak vezetéshez a 14. percben, méghozzá Ben Chilwell szögletét követően. Thomas Tuchel együttese a meccs első harmadában abszolút lefocizta a Rókákat – igaz, egy lesgólra a hazaiaktól is futotta. A londoniak igyekeztek minél hamarabb lezárni a három pont sorsát, ez a 28. minutumban össze is jött a világbajnok középpályásnak, N’Golo Kanténak köszönhetően: a 30 esztendős játékos nagyszerűen lőtte ki a felső sarkot az előretörése után. A felek kétgólos különbséggel vonultak az öltözőbe a szünetben.

A második játékrészben változtatott a Leicester mestere, Brendan Rodgers: Ademola Lookman helyére Kelechi Iheanacho érkezett, míg Harvey Barnes-t James Maddison váltotta. Érdemi változást a friss emberek sem hoztak a játékukba, ellenben a Chelsea cseréivel, akik a harmadik találatot is összehozták: Hakim Ziyech előkészítéséből Christian Pulisic állította be a végeredményt. Érdemes megjegyezni, hogy a Kékek kapusa, Édouard Mendy ezúttal is bőven kivette a részét a sikerből, elég csak a bravúrjára gondolni Daniel Amartey lövésénél…

A Chelsea előnye immáron 6 pont a Premier League tabellájának élén, ugyanakkor az üldözőknek még hátravan a hétvégi meccsük. A Leicester egyelőre ideiglenesen a 12. helyen tanyázik.

Anglia, Premier League, 12. forduló
Leicester City FC – Chelsea FC 0–3 (0-2)
Helyszín: King Power Stadium; Játékvezető: Paul Tierney
Gólszerzők: Rüdiger (14.), Kanté (28.), Pulisic (71.)
Sárga lap: Amartey (40.), Evans (45.), Schmeichel (45.), ill. Mendy (65.)

Leicester: Schmeichel – Amartey, Evans, Söyüncü – Albrighton, Soumaré (Dewsbury-Hall 75.), Ndidi, Castagne – Lookman (Iheanacho 46.), Vardy, Barnes (Maddison 46.). Vezetőedző: Brendan Rodgers.

Chelsea: Mendy – Chalobah, Thiago Silva, Rüdiger – James, Kanté, Jorginho (Loftus-Cheek 77.), Chilwell – Hudson-Odoi, Mount (Ziyech 63.) – Havertz (Pulisic 62.). Vezetőedző: Thomas Tuchel.

A találkozó videós összefoglalója:

A forduló további programja:

Szombat
16:00 Aston Villa – Brighton
16:00 Burnley – Crystal Palace
16:00 Newcastle – Brentford
16:00 Norwich – Southampton
16:00 Watford – Manchester United
16:00 Wolverhampton – West Ham
18:30 Liverpool – Arsenal

Vasárnap
15:00 Manchester City – Everton
17:30 Tottenham – Leeds

A bajnokság aktuális állása:

A góllövőlista élmezőnye: