Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

MLS: továbbjutottak a magyar játékosok csapatai a playoff-ban – videóval

Megkezdődtek a rájátszás küzdelmei az MLS 2021-es idényében, és szombatról vasárnapra virradóra mindkét versenyben lévő magyar érdekeltségű csapat játékra jelentkezett…

Az MLS rájátszásának nyolcaddöntőjében a Sporting Kansas City a várakozásoknak megfelelően 3-1-es győzelmet aratott hazai környezetben a Vancouver Whitecaps ellen. Sallói Dániel sérülése szerencsére már a múlté, a magyar támadó kezdő lehetett a playoff-mérkőzésen. Az SKC rendkívül rámenősen, bátran kezdte a mérkőzést, több kimaradt próbálkozás után az első negyedóra végén Sallói balról érkező beadását a hosszú oldalról Zusi kanalazta vissza, Khiry Shelton pedig a kapu előteréből kapásból a hálóba bombázta. A hazaiak könnyen újabb gólokat szerezhettek volna, több helyzetük volt, ám a vendégek egy kezezés miatt büntetőből kiegyenlítettek a 39. percben. Ám közvetlenül a szünet előtt a Kansas visszavette a vezetést, miután egy szöglet utáni hatalmas kavarodást követően Nicolas Isimat-Mirin juttatta a játékszert a gólvonalon túlra. Negyedóra sem telt a második játékrészből, amikor Sallói lekészítéséből Graham Zusi lőtt védhetetlen átlövésgólt, kialakítva ezzel a 3-1-es végeredményt.

A Kansas City ellenfele a rájátszás negyeddöntőjében a Seattle Sounders vagy a Real Salt Lake csapata lesz.

Sporting Kansas City – Vancouver Whitecaps 3-1 (2-1)
Gólszerzők: Shelton (17.), Isimat-Mirin (45+3.), Zusi (58.), ill. Dajome (39. – büntetőből)

 

A vártnál jóval nehezebben, de a Philadelphia Union gárdája hosszabbításos sikerrel kiharcolta a továbbjutást a rájátszás nyolcaddöntőjében a New York Red Bulls ellen. A házigazda igyekezett dominálni, de a vendégek biztosan állták a sarat, s mindkét csapat előtt adódtak kisebb-nagyobb lehetőségek. Ennek ellenére gól nem született a mérkőzés rendes játékideje alatt, miután tíz perccel a vége előtt Przybylko lőtte fölé a Philly reményteljes ajtó-ablak helyzetét. Sokáig úgy tűnt, hogy a kétszer 15 perces ráadás sem hozhat döntést, miután a hazaiak minden erőfeszítés sikertelenül járt, ziccereket bombáztak bele a kapusba. Végül a hosszabbítás hosszabbításában Jakob Glesnes talán kissé elkeseredett távoli lövése a hálóban kötött ki, így a Union egy hatalmas bombagóllal jutott tovább.

A győztes színeiben Gazdag Dániel végig a pályán volt, több helyzete is akadt akár a góllövésre is. Csapata a következő körben a Nashville vagy az Orlando City gárdájával találkozik.

Philadelphia Union – New York Red Bulls 1-0 (0-0, 0-0, 0-0) – hosszabbítás után
Gólszerző: Glesnes (120+3.), ill.