Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: az Inter vetett véget a Napoli veretlenségének! – videóval

A Serie A 13. fordulójának rangadóján az Inter egy nagyszerű iramú, izgalmas találkozón nyerni tudott az eddig veretlen Napoli ellen, közelebb lépve a továbbra is listavezető nápolyiakhoz a tabellán.

(Photo by MB Media/Getty Images)

Tapogatózó kezdés után kezdett megélénkülni a meccs. Többet volt a Napoli kapujának előterében a labda, aztán a 17. percben , az érdemben első Napoli-akció gólt is eredményezett: Piotr Zielinski fejezett be kíméletlenül egy villámgyors ellentámadást (0-1).

Az Inter hátrányban azonnal próbált változtatni, és ha nem is állította megoldhatatlan feladat elé a Napolit, bő 5 perccel később Kalidou Koulibaly kezezését követően  kapott egy büntetőt, amelyet Hakan Calhanoglu higgadtan értékesített is (1-1)

Az egyenlítés még inkább felhozta a hazaiakat, akiknek mezőnyfölénye újabb gólt eredményezett, még a szünet előtt: Ivan Perisic a röviden érkezett Calhanoglu szögletére, alaposan meglepve ezzel David Ospina kapust, aki csak a gólvonal mögül tudta kiütni a horvát kiválóság csúsztatott fejesét.

A szünet után próbált változtatni a Napoli, de komoly lehetőségig sokáig nem jutott el, ráadásul elveszítette Victor Osimhent is, majd nem sokkal később Lautaro Martinez jóvoltából újabb gólt kapott!

A hitehagyottnak tűnő Napoli sokáig nem talált fogást ellenfelén, amíg a hajrához érve, a pár perccel korábban beszálló Dries Mertens zseniális lövésével szépített.

A gól felhozta a Napolit, a hajrában beszorult az Inter, és a nyolc perc (!) hosszabbítás során előbb Samir Handanovic zsenialitásán, majd Dries Mertens pontatlanságán múlott, hogy nem egyenlített ki a listavezető.

Összességében az Inter többet tett a sikerért, a Napoli pedig bánhatja, hogy csak rövid ideig voltak jó időszakai a találkozón.

Inter – Napoli 3-2 (2-1)
Stadio Giuseppe Meazza, Vezette: P. Valeri
Gólszerzők: Calhanoglu (24. -büntetőből), Perisic (44.), L. Martinez (61.) illetve Zielinski (17.), Mertens (78.)
Sárga lap: Calhanoglu (41.), Vidal (72.), Handanovic (84.), Dzeko (90+1.)illetve Osimhen (10.), Koulibaly (24.). Rrahmani (35.)
Piros lap:

Inter: Handanovic – Bastoni, Ranocchia, Skriniar – Darmian, Barella (Diamrco, 75.), Brozovic, Calhanoglu (Vidal, 62.), Perisic (Satriano, 88.) – Correa (Dzeko, 62.), Martinez (Gagliardini, 75.). Vezetőedző Simone Inzaghi

Napoli: Ospina – Rui, Koulibaly, Rrahmani, Di Lorenzo – Anguissa, F. Ruiz – Lozano (Elmas, 75.), Zielinski, Isnigne (Mertens, 75.) – Osimhen (Petagna, 55.). Vezetőedző: Luciano Spalletti

Korábban:

Szombat

Atalanta – Spezia 5-2

Lazio – Juventus 0-2

Fiorentina – AC Milan 4-3

Vasárnap

Sassuolo – Cagliari 2-2

Bologna- Venezia 0-1

Salernitana – Sampdoria 0-2

 

A fordulóból még hátra van:

20:45 Genoa – AS Roma (Tv: Sport 2)

Hétfő

18:30 Verona – Empoli (Tv: Sport 1)

20:45 Torino – Udinese (Tv: Sport 1)

 

A Serie A tabellája:

A góllövőlista élmezőnye: