Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Chelsea: vezéráldozatokkal járt a Juve kiütése!

Mint ismert, fantasztikus estéje volt a Stamford Bridge-en a londoni kékeknek. A Chelsea öröme azonban mégsem lehet felhőtlen, hiszen két kulcsjátékosát is idő előtt kellett lecserélnie Thoma Tuchel menedzsernek.

A középpálya motorja, N’Golo Kanté már a 37. percben elhagyta a játékteret, és egyből az öltözőbe kullogott. Hasonlóan francia csapattársához, Ben Chilwell sem tudta végigjátszani a találkozót, miután bő 70 perc elteltével lecserélték.

“Chilwell kisebb fájdalmat érzett a térdében, elővigyázatosságból cseréltük le. Kanté helyzete némiképp más, neki megrándult a térde, amit egyből jelzett is. Aggodalomra egyelőre nincs okunk, a szerdai orvosi vizsgálatok után többet fogunk tudni!” – fogalmazott a lefújást követően Thomas Tuchel vezetőedző, akinek szavaiból azért kitűnhet, hogy francia világbajnok középpályása állapota aggasztóbb lehet.

A két kulcsember kiválása bármennyire is bő a londoniak kerete, és bármennyire is egyben van a csapat, érzékenyen érinthetné a Chelsea-t a Manchester United ellen vasárnapi rangadó előtt!