A brazil középpályásnak 2026 nyaráig él a szerződése…
Conor Gallager után a PL-ben már szintén bizonyító középpályás lehet a nyári kiszemeltek egyike…
Mindkét idei meccset elvesztették…
Egymás után négy meccset vesztettek el a másodosztályban…
Böde Dániel nem tartja reálisnak a gólkirályi címet…
A Sporting CP játékosa a kiszemelt…
12 év után volt újra eredményes nevelőcsapatában…
Magabiztos győzelmet arattak az utolsó körben, az argentinok pedig kikaptak…
Az újabb vereség ellenére Keane elégedett volt a hozzáállással…
A szerdai napon teljes fordulót bonyolítottak le a magyar másodosztályú bajnokság (Merkantil Bank Liga) 2021-2022-es kiírásában…
A másodosztályú éllovas Vasas együttese a délutáni programban 2-0-s győzelmet aratott a Szentlőrinc vendégeként és továbbra is vezeti az NB II mezőnyét. Az angyalföldiek ráadásul növelni is tudták vezetésüket, mivel valamennyi üldözőjük hibázott. A második helyen álló Diósgyőr hátránya három pont mögöttük, miután egymást követő öt siker után most csak döntetlent értek el. A harmadik-negyedik helyen álló Kecskemét és Haladás egyaránt nem várt fiaskót szenvedett el. Az ötödik Szeged 1-1-es döntetlent ért el a három forduló óta nyeretlen Pécsi MFC ellen. A Győri ETO idegenbeli és a Dorog hazai győzelemmel erősítette meg pozícióját. A Nyíregyháza négy fordulón belüli harmadik zakójával már csak a nyolcadik pozíciót foglalja el. A középmezőnyben az Ajka és a Budafok egymás ellen osztozott meg a pontokon. A Békéscsaba folytatta a felzárkózást a Szpari legyőzésével, a viharsarkiak szezonbeli három sikerükből kettőt az elmúlt két fordulóban regisztráltak. Az alsóházban a Csákvár és a Budaörs ikszelt egymással, míg a sereghajtó Tiszakécske az utolsó négy fordulóban már a harmadik győzelmét aratva próbálja elcsípni a másodosztályú bennmaradást.
Budaörs – Csákvár 1-1
Dorog – Szolnok 2-0
III. Kerületi TVE – Győri ETO 0-3
Soroksár – Diósgyőri VTK 1-1
Szentlőrinc – Vasas 0-2
Békéscsaba – Nyíregyháza 1-0
Budafok – Ajka 1-1
Haladás – BFC Siófok 1-2
Szeged – Pécsi MFC 1-1
Tiszakécske – Kecskemét 1-0
A bajnokság aktuális állása
A brazil középpályásnak 2026 nyaráig él a szerződése…
Conor Gallager után a PL-ben már szintén bizonyító középpályás lehet a nyári kiszemeltek egyike…
Mindkét idei meccset elvesztették…
Egymás után négy meccset vesztettek el a másodosztályban…
Böde Dániel nem tartja reálisnak a gólkirályi címet…
A Sporting CP játékosa a kiszemelt…
12 év után volt újra eredményes nevelőcsapatában…
Magabiztos győzelmet arattak az utolsó körben, az argentinok pedig kikaptak…
Az újabb vereség ellenére Keane elégedett volt a hozzáállással…
Remek mérkőzést láthattunk!
Robbie Keane első bajnoki győzelme még mindig várat magára a ‘zöld-fehérek’ kispadján…
A 15. helyre csúszott a Manchester United!
Sorozatban harmadszor ikszelt a címvédő…
Nikitscher Tamás végigjátszotta a mérkőzést!
Mindkét csapat kihagyott egy-egy büntetőt…
A katalán gárda ki akarja használni a riválisok pontvesztéseit
Ki tudták használni, hogy a véghajrára emberelőnybe kerültek!
Az OL a győzelmével beelőzte a Lille-t és fellépett az ötödik helyre, a Montpellier pedig maradt az utolsó helyen…
Egyre fáradtabb a Pool, de kitartott
Élmezőnybeli meccs maradt hétfő estére…
A barcelonai klub ezzel a pontszerzéssel elmozdult a kiesőzónából!
A kékeknél csak epizódszerep jut neki…
A Como két fiatal spanyol támadója volt a firenzei alakulat veszte…