Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Libertadores-kupa: hosszabbításban győzött a címvédő – videóval

Magyar idő szerint a szombat esti órákban rendezték a Libertadores-kupa 2021-es kiírásának döntőjét a címvédő Palmeiras és a két évvel ezelőtti győztes Flamengo között…

(Photo by Buda Mendes/Getty Images)

A két brazil csapat egymás elleni fináléja hosszabbításban dőlt el, a Palmeiras 2-1-re diadalmaskodott a Flamengo ellen Montevideóban. A São paulói gárda már az első öt perc végeztével magához ragadta az előnyt, miután Mayke egy jobb oldali kiugrást követően középre tálalt, a második hullámban érkező irányító, Raphael Veiga pedig a büntetőpont magasságából Alves kapujába tüzelt. A korai hátrányba kerülés ellenére a Flamengo igyekezett mielőbb válaszolni, Barbosa egymaga több lehetőséget is elpuskázott az egyenlítésre. A játékot egyébként is sérülten vállaló Filipe Luist az első félóra végeztével kénytelenek voltak lecserélni a rióiak. Renato Gaucho együttese jelentős mezőnyfölényben játszott, többször is egyenlíthetett volna, nem sokkal a szünet előtt  De Arrascaeta közeli lövését Weverton hárította.

A szünet utáni folytatásban sem sokat változott a játék képe, Barbosa vezérletével továbbra is a Flamengo rohamozott, a Palmeiras azonban biztosan állta a sarat. Sőt, a zöld-fehérek akár növelhették is volna előnyüket, de Rony átlövésénél Alves kapus védeni tudott. Több kimaradt lehetőség után a két évvel ezelőtti győztes az utolsó húsz percen belülre fordítva egyenlítette ki a találkozó állását, mivel egy bal oldali elfutást követően a kiírás gólkirálya Gabriel Barbosa éles szögből lőtt Weverton ketrecébe. A hátralévő rendes játékidőben nem történt változás, az egyre inkább vérszemet kapó Flamengo többet próbálkozott, de a második gólt képtelenek voltak bevinni.

A kétszer 15 perces hosszabbításból öt minutum sem telt el, amikor a Palmeiras ismét vezetést szerzett, ugyanis egy teljesen ártalmatlan szituációban Andreas Pereira utolsó emberként elhagyta a labdát, a frissen becserélt Deyverson pedig ziccerben kilépve eredményes tudott lenni.

A Palmeiras története során harmadik alkalommal hódította el a legrangosabb dél-amerikai nemzetközi kupasorozatot.

Palmeiras – Flamengo 2-1 (1-0, 1-1, 2-1) – hosszabbítás után
Gólszerzők: Raphael Veiga (6.), Deyverson (95.), ill. Gabriel Barbosa (72.)

 

További dél-amerikai, főleg argentin labdarúgással kapcsolatos folyamatos, naprakész hírekért kövesd rendszeresen a Futballtangó oldalt!