Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NB I: hosszabbításban bukott két pontot a Puskás

A két “legmagyarabb” csapat mérkőzésével kezdődött az NB I 14. fordulójának vasárnapi játéknapja. A két csapat kezdőjében, mindössze egy külföldi játékos kapott szerepet, Deslandes a debreceniek francia védője.

A mérkőzést a paksiak kezdték jobban, ahogy az egész találkozó során a vendégek játszottak veszélyesebben. Gróf Dávidnak többször is bravúrosan kellett védenie, ennek ellenére a vezetést a Loki szerezte meg. Egy gyors kontratámadás végén Ugrai Roland talált be.
Ezután sem állt le a Paks, de Gróf eszén nem tudták járni, égészen a hosszabbításig, amikor egy szögletnél Ádám Martint felejtették üresen, aki ezt kihasználva gólt fejelt.

A második játékrész iramban, játékminőségben és helyzetek számában is elmaradt az elsőhöz képest. Ebben a félidőben is a paksiak voltak a veszélyesek, azonban a mérkőzés legvégén, mégis majdnem a debreceniek tudtak gólt szerezni, de Sós nem tudott élni a kínálkozó lehetőséggel.

Ezzel a döntetlennel egyik csapat sem lehet igazán elégedett, a Debrecen továbbra is éppen, hogy a kiesőzóna felett helyezkedik el, míg a paksiak az élen álló négyessel nem tudják így tartani a lépést.

Debreceni VSC – Paks FC 1-1 (1-1)
Helyszín: Debrecen, Nagyerdei Stadion Vezette: Bognár T.
Gólszerzők: Ugrai (20.) ill. Ádám (45.+1)

Waltner Róbert nélkül utazott Felcsútra a ZTE, ugyanis a zalaegerszegi vezetőedző koronavírusos megbetegedése miatt kénytelen volt otthonról figyelni a találkozót.

A játékképével elégedett lehetett a mester hiszen a nem túl magas színvonalú találkozón a Zalaegerszeg játszott fölényben, de gólt nem sikerült szerezniük. A Puskásnak nem sok lehetősége volt az első játékrészben.
Ahogyan a másodikban sem, de rögtön a legelsőt kihasználták a felcsútiak. Plsek szerzett szép gólt a 48. percben.
Ezután viszont Markek Tamás volt a főszereplő, a Puskás kapusa több nagy védéssel mentette meg csapatát a góltól.
Azonban a hosszabbításban Zimonyi góljánál ő is tehetetlen volt.

Puskás Akadémia – Zalaegerszegi TE 1-1 (0-0)
Helyszín: Felcsút, Pancho Aréna Vezette: Solymosi P.
Gólszerzők: Plsek (48.) ill. Zimonyi (90.+3)

Az NB I 14. fordulójának  mérkőzései
Szombat
Kisvárda – MTK 5-0
MOL Fehérvár FC – Gyirmót 3-2
Budapest Honvéd – Újpest FC 1-2
Vasárnap
DVSC – Paks 1-1
Puskás Akadémia – ZTE 1-1
18:00 Mezőkövesd – FTC TV: M4 Sport

A bajnokság állása

A góllövőlista élmezőnye