Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NB II: botlott a Vasas, zárkózott a Diósgyőr – KÖRKÉP

A magyar másodosztályú bajnokság (Merkantil Bank Liga) aktuális fordulója mérkőzéseinek jelentős részét a vasárnapi napon rendezték meg…

 

Az éllovas Vasas az utóbbi két meccse megnyerése után ezúttal csak 1-1-es döntetlenre volt képes a hajrában egyenlítő Budaörs ellen. Az elmúlt hetekben masszívan teljesítő Diósgyőr így az újabb három pontjával egyetlen egységre megközelítette a listavezetőt a második helyen. Négy fordulón belüli harmadik sikerével a Szeged – átmenetileg? – az előkelő harmadik helyre kapaszkodott fel. A negyedik Kecskemét és az ötödik Haladás hétfő este mérkőzik meg egymással a lila-fehérek otthonában. Folytatta a felzárkózást a Dorog, négy nyeretlen bajnoki után nyert a Nyíregyháza és otthon tartotta a három pontot a Siófok – e három gárda azonos pontszámmal áll a mezőny hatodik-nyolcadik helyén. A szebb napokat is látott Győri ETO és Pécsi MFC gárdája egyaránt hazai vereséget szenvedett. A mezőny második feléből egyedül a Csákvár tudott diadalmaskodni, amely gólzáporos mérkőzésen 4-3-ra győzött a Soroksár ellen. A Békéscsaba és a Budafok, valamint a Szolnok és a Tiszakécske egymás ellen osztozott meg a pontokon az alsóházban.

A 18. forduló eredményei

Győri ETO – Szeged 0-2
Nyíregyháza – III. Kerületi TVE 1-0
Szolnok – Tiszakécske 0-0
Békéscsaba – Budafok 1-1
BFC Siófok – Szentlőrinc 1-0
Csákvár – Soroksár 4-3
Diósgyőri VTK – Ajka 2-0
Pécsi MFC – Dorog 1-2
Vasas – Budaörs 1-1
Kecskemét – Haladás hétfő, 20:00

A bajnokság aktuális állása

A góllövőlista élmezőnye