Serie A: idegenben nyert a Juventus! – videóval

Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 15. fordulójában a Juventus a Salernitana vendégeként lépett pályára, a Hellas Verona pedig a Cagliarit fogadta…

(Photo by Ivan Romano/Getty Images)

Az első félidőben egyértelműen nagy fölényben játszott a Juventus. A vendég együttes a 21. percben szerezte meg a vezetést Paulo Dybala találatával. A 28. minutumban ugyan Giorgio Chiellini bevette Vid Belec hálóját, ám a gólját utólag elvették, mivel alapos vizsgálódás után kiderült, hogy Kean lesen állt a beívelés pillanatában. A fordulás után akadtak jobb pillanatai a Salernitana csapatának. A második játékrész első részében Luca Ranieri előtt akadt óriási lehetőség, ám a lövése a kapufán csattant. Ahogyan az lenni szokott, a kihagyott ziccer megbosszulta magát, a 70. percben Federico Bernardeschi megpattant passzát követően Alvaro Morata volt eredményes. A hosszabbításban Gyömbér szabálytalansága után a játékvezető büntetőt ítélt a Juventus számára, amit Dybala csúnyán fölé lőtt. 

Salernitana – Juventus 0-2 (0-1)
Gólszerzők:
ill. Dybala (21.), Morata (70.)
Kiállítás: ill.

A mérkőzés videós összefoglalója:

Nem hozott gólt a Hellas Verona és a Cagliari összecsapása. A találkozó folyamán sokkal több lehetősége volt a hazai együttesnek, ám ezeket Igor Tudor tanítványai nem tudták kihasználni. A vendég alakulat tehát továbbra is szenved az aktuális kiírás során, míg a Hellas nem tudta kijavítani a Sampdoria elleni hétvégi vereséget. 

Hellas Verona – Cagliari 0-0
Gólszerzők: – ill. –
Kiállítás:
ill.

A Serie A 15. fordulójának korábbi végeredményei:

Atalanta – Venezia 4-0
Fiorentina – Sampdoria 3-1

A Serie A 15. fordulójának további menetrendje:

Szerda:

Bologna – AS Roma (18:30)
Inter – Spezia (18:30, Sport 2)
Genoa – AC Milan (20:45, Sport 2)
Sassuolo – Napoli (20:45)

Csütörtök:

Torino – Empoli (18:30, Sport 2)
Lazio – Udinese (20:45, Sport 2)

A Serie A jelenlegi állása:

A góllövőlista élmezőnye: