Serie A: egészen elképesztő fordítást vitt végbe a Hellas Verona -videóval

A Serie A 16. fordulójának második területi rangadója is örült izgalmakat hozott, sőt a Venezia és a Hellas Verona felül múlta a Bologna-Fiorentina párharcot.

(Photo by Maurizio Lagana/Getty Images)

Zsinórban két elveszített találkozó után próbált meg javítani a velencei csapat, miután az Atalanta és az Inter ellen is kikaptak és ezen a két találkozón 0:6-os gólkülönbséget tudtak felmutatni.
Most azonban gyorsan elkezdte gyártani a gólokat a Venezia. A 19. percre, már két gólos előnyük volt. A 12. percben Ceccaroni szerezte meg a vezetést, majd hét perccel később Crnigoj volt eredményes. A 28. percben a csapat francia támadója, Thomas Henry szerzett egy rendkívül szemfüles gólt, miután a vendégek kapusa és védője egymásra várt.

Az elsővel ellentétben a második játékrészt borzasztóan kezdte a Venezia. Az 52. percben összejött a szépítés a vendég csapatnak, egy szöglet után többször is szerencsétlenül értek labdához a velenceiek, ami végül Henry öngólját eredményezte. Majd a folytatásban Romero hibázott óriásit, az argentin kapus feleslegesen rontott ki a kapujából, ami így üresen maradt és Ceccaroni csak kézzel tudott menteni a gólvonalról. A Venezia védőjét kiállította a játékvezető és a büntetőt ítélt a Veronának, amit Caprari értékesített.
Ezután sem tértek magukhoz a sokkból a hazaiak, két perccel később Simeone góljával, már egyenlő volt az állás.
A győzelmet is az argentin támadó szerezte meg a Hellasnak, egy elképesztően nagy góllal.

A mérkőzés összefoglalója

Serie A állása

A góllövőlista élmezőnye