Az Atalanta viheti a Sassuolo húzóemberét – sajtóhír

Megbízható értesülések szerint egyre nagyobb a nemzetközi érdeklődés a Sassuolo kiváló képességekkel bíró szélsője iránt…

(Photo by MB Media/Getty Images)

Fabrizio Romano átigazolási szakértő a minap úgy értesült, hogy a csapat korábbi edzője, Roberto De Zerbi az ukrán Sahtar Donyeck együtteséhez csábítaná a Sassuolo cselgépét, Jérémie Bogát.

Ugyanakkor a transzferguru megerősítette, hogy továbbra is az Atalanta a favorit az elefántcsontparti szélső megszerzésére, egyelőre azonban ők is “csak” 20 millió eurót ajánlottak érte, klubja pedig 25 millió euróban határozta meg eladási árát.

Boga annak idején a Chelsea akadémiáján nevelkedett, ám az első csapatban nem tudott lehetőséget követelni magának, így 2018-ban Neroverdihez távozott, ahol mostanáig három és fél idényt töltött el. Az igazi áttörést a második, 2019-2020-as szezon hozta meg, amikor az elhúzódó idény alatt végig kiegyensúlyozottan teljesített, és 34 bajnoki alatt 11 találatával és kiváló játékával a Serie A egyik nagy felfedezettje lett. Már tavaly nyáron is fokozódott iránta az érdeklődés angol és olasz klubok részéről, azonban maradt klubjánál, ám az elmúlt szezonban többször is sérülés hátráltattak, így csak négy gólig jutott a maga 27 fellépése alkalmával. Idén ugyancsak sérülésekkel bajlódik, mindössze kilenc bajnokin jutott szóhoz.

A 24 éves szélső további fejlődése céljából a fiatalokat bátran alkalmazó, emellett minőségi támadófocit játszó bergamói gárda alighanem tökéletes lehetőséget nyújthat, de biztosak lehetünk benne, hogy korábbi edzőjével is szívesen dolgozna újra együtt.