Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

El: a Fradi után a Celtic is győzelemmel búcsúzott! – eredmények, tabellák

Csütörtök késő este teljessé vált az Európa-ligában is csoportkör végeredménye – Mutatjuk az eredményeket, tabellákat.

(Photo by Ian MacNicol/Getty Images)

E-csoport

Az Olympique Marseille együttesének győznie kellett a Lokomotiv Moszkva elleni a Vellodrome-ban ahhoz, hogy legalább a tavasszal az Európa-konferencialigában érdekelt maradhasson – Ha nehezen is, de megtették ezt a franciák.
A csoport másik meccséről mindent elmond, hogy egy-egy kaput eltaláló lövése volt mind a Laziónak, mind a Galatának (…)

Olympique Marseille – Lokomotiv Moszkva 1-0 (1-0)
Gólszerző: Milik (35.)
Kiállítva: Rongier (80. – Marseille)

Lazio – Galatasaray 0-0

A csoport végeredménye:

 

F-csoport

A Midtylland bánhatja, hogy helyzetekben megmutatkozó nagy fölényét nem tudta gólra váltani Bulgáriában, hiszen egy aprócska találattal is, de megelőzte volna a második helyen a Braga együttesét – Persze tudjuk, hogy a futballban is mennyit számít a ‘mi lett volna, ha’ (…)A Crevna Zvezda és a Braga továbbjutott, a Midtylland számára így maradt az Európa-koncferencialiga.

Braga – Crvena Zvezda 1-1 (0-0)
Gólszerzők: Galeno (52.) illetve Katai (70.)

Ludogorec Razgrad – Midtylland 0-0

A csoport végeredménye:

 

G-csoport

Csak úgy mint Budapesten, Glasgow-ban is egy tét nélküli találkozót játszottak a csapatok. Itt egy fordulatos, gólokban is gazdag találkozón a szebb napokat is megélt Celtic, a Ferencvároshoz hasonlóan győzelemmel búcsúzott az Európa-ligától.

Celtic – Betis 3-2 (1-0)
Gólszerzők: Welsh (3.), E. Henderson (72.) Turnbull (77. -büntetőből) illetve Bain (69. – öngól), B. Iglesias (75.)

FTC – Bayer Leverkusen 1-0 (0-0)
Gólszerző:
Laidouni (81.)

A csoport végeredménye:

H-csoport

A Dinamo Zagreb egy tartalékos, már biztos csoportelső West Ham otthonából hozta el a három pontot. Idegenben győzött a Rapid Wien is, amely kisebb meglepetésre a Genk otthonában diadalmaskodott, megcsípve ezzel a tavaszi szereplés lehetőségét Európa-konfernecialigában – A korábbi magyar szövetségi kapitány, Bernd Storck új csapata számára maradt a csoport utolsó helye.

Genk – Rapid Wien 0-1 (0-1)
Gólszerző: Ljubicic (29:)

West Ham United – Dinamo Zagreb 0-1 (0-1)
Gólszerző: Orsic (4.)

A csoport végeredménye: