Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NL: három világbajnokot kapott csoportjába a magyar válogatott

Az UEFA a csütörtök esti órákban elkészítette a Nemzetek Ligája 2022-2023-as kiírásának csoportbeosztását…

(Photo by Richard Juilliart – UEFA/UEFA via Getty Images)

Az A Ligába a legutóbbi kiírásban aratott győzelmével feljutó magyar válogatott a csoportjában az Európa-bajnok Olaszországot, az Eb-döntős Angliát és a 2014-es világbajnok Németországot kapta ellenfeléül.

Mint ismeretes, az egy kvartettbe kerülő csapatok idegenben és hazai pályán is játszanak egymással, hat csoportmérkőzésből négyet 2022. június 2. és 14. között játszanak le, az utolsó kettőt pedig szeptember 22. és 27. között.

A korábbi kiírásokhoz hasonlóan a csoportelsők feljutnak az eggyel felettük lévő ligába – kivétel az A-liga, ahonnan a csoportelsők a Nemzetek Ligája 2023 júniusában rendezendő döntőjébe jutnak be – a csoportutolsók pedig eggyel alacsonyabb ligában szerepelnek a következő NL-kiírásban.

A NL győztesei adott esetben ki is juthatnak a 2024-es Európa-bajnokságra, de ennek pontos kritériumai később kerülnek majd ismertetésre.

A Nemzetek Ligája csoportbeosztása

A LIGA
1-ES CSOPORT: Franciaország, Dánia, Horvátország, Ausztria
2-ES CSOPORT: 
Spanyolország, Portugália, Svájc, Csehország
3-AS CSOPORT: 
Olaszország, Németország, Anglia, MAGYARORSZÁG
4-ES CSOPORT
: Belgium, Hollandia, Lengyelország, Wales

B LIGA
1-ES CSOPORT: Ukrajna, Skócia, Írország, Örményország
2-ES CSOPORT: Izland, Oroszország, Izrael, Albánia
3-AS CSOPORT: Bosznia-Hercegovina, Finnország, Románia, Montenegró
4-ES CSOPORT: Svédország, Norvégia, Szerbia, Szlovénia

C LIGA
1-ES CSOPORT: Törökország, Luxemburg, Litvánia, Feröer-szigetek
2-ES CSOPORT: Észak-Írország, Görögország, Koszovó, Ciprus/Észtország*
3-AS CSOPORT:Szlovákia, Fehéroroszország, Azerbajdzsán, Kazahsztán/Moldova*
4-ES CSOPORT: Bulgária, Észak-Macedónia, Grúzia, Gibraltár

D LIGA
1-ES CSOPORT
: Liechtenstein, Andorra, Kazahsztán/Moldova*, Lettország
2-ES CSOPORT
: San Marino, Ciprus/Észtország*, Málta