Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PL: pocsék Chelsea döntetlen idegenben – videóval

Ugyan az elmúlt években többször is megleckéztette a Wolves a Chelsea együttesét, a mai mérkőzés esélyese egyértelműen a Chelsea volt. Azonban a találkozó a vártnál is lagymatagabb iramot hozott.

(Photo by Clive Mason/Getty Images)

Premier League – 18. forduló

Fontos találkozó volt ez mind a két fél számára. A „Farkasok” az utóbbi idők gyenge eredményei (és a szokásosnál is gólszegényesebb produkciói) után legutóbb nyerni tudtak Brightonban. A Chelsea-nek egy várt bajnoki cím reményében kötelező volt a győzelem az ősöreg Molineux-ban.
Az első félidő nem hogy pontos kapura tartó lövést, de még csak helyzetet is alig hozott. A szünetig a hazaiak valamivel még veszélyesebbek is voltak, gól nem esett. A második negyvenöt percre már egy kicsit aktívabb volt a Chelsea. Azonban a Wolves teljesen ráült az eredményre, és szigorú védekezéssel őrizte a kapuját. A londoni támadások szinte teljesen meddők voltak a hiányzó Romelu Lukaku és Timo Werner távollétében.
A gólnélküli döntetlen teljesen megérdemelt, még ha a „Kékek” sokkal jobb csapat is, mint a Wolverhampton. Utóbbi együttes megragadni látszik a középmezőnyben, ám a Thomas Tuchel tanítványai immár hatpontos távolságba sodródtak azéllovas Manchester City mögött.

Wolverhampton Wanderers – Chelsea 0-0 (0-0)
Helyszín: Molineux Stadium (Wolverhampton); Vezette: David Coote
Gólszerzők: – ill. –

A meccs összefoglalója:

A bajnokság állása:

A góllövőlista élmezőnye: