Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: Milánóban nyert rangadót a Napoli! – videóval

Az olasz bajnokság 18. fordulójának rangadóján a Napoli elhozta mindhárom pontot közvetlen riválisa, az AC Milan otthonából.

(Photo by Marco Luzzani/Getty Images)

Alaposan sokkolta riválisát a Napoli, hiszen rögtön az első kaput eltaláló lövéséből vezetést szerzett a vendég csapat Elif Elmas fejesével.

 

A gól után inkább a Napoli kénye-kedve szerint alakult az első félidő, hiszen a Milan nem igazán találta a ritmust, még csak mezőnyfölénybe sem került.

A szünet után ahogy telt az idő, egyre nagyobb fölénybe került a Milan, a hazaiaknak meg voltak – ha sok nem is – a maguk lehetőségeik is, ám ezen a napon, mintha semmi nem akart összejönni… Azt, hogy utóbbi állítás mennyire igaz, mi sem bizonyítja jobban, minthogy Franck Kessie révén a 90. percben azt gondolták, hogy egalizálnak, csakhogy a videóbíró közbeszólt, az elefántcsontparti középpályás lövése előtt a VAR leshelyzetet látott, így maradt a 0-1.

A tartalékos Napoli három nyeretlen találkozót követően nagy győzelmet aratott, és előlépett a tabella második helyére is

AC Milan – Napoli 0-1 (0-1)
Gólszerzők: Elmas (5.)

 

Ez történt korábban:

Pénteken:

Lazio – Genoa 3-1

Salernitana – Inter 0-5

Szombat:

Atalanta – AS Roma 1-4

Bologna – Juventus 0-2

Cagliari – Udinese 0-4

vasárnap:

Fiorentina – Sassuolo 2-2

Spezia – Empoli 1-1

Sampdoria – Venezia 1-1

Torino – Verona 1-1

 

A Serie A tabellája:

A góllövőlista élmezőnye: