Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Elkapta a koronavírust az Aston Villa menedzsere – HIVATALOS

Ahogyan arról beszámoltunk, az angol bajnokság (Premier League) legendás karácsonyi (boxing day) fordulójából már három mérkőzést halasztottak el az egyes csapatokat ért koronavírus-fertőzések miatt…

(Photo by Ryan Pierse/Getty Images)

Az Aston Villa csapata a szombati közleményében erősítette meg, hogy az egyesület novemberben kinevezett menedzsere, Steven Gerrard megfertőződött a koronavírussal, így a fiatal szakember karanténba került, és biztosan nem irányíthatja csapatát a soron következő két mérkőzésen.

A birminghami gárda szombaton a BL-címvédő Chelsea otthonába látogat, majd jövő kedden a Leeds United ellen lép pályára hazai környezetben. Ezeket a meccseket Gerrard biztosan kihagyja, de a jelenlegi állás szerint mivel az érintett csapatok esetében nincsenek kiugró járványadatok, ezen találkozók megrendezése egyelőre nincsen veszélyben.

A 41 éves szakember irányításával a Villa hatból négy mérkőzést nyert meg, összességében pedig 7-1-9-es mérlegével a 20 csapatos PL-mezőny tizedik helyén tanyázik.