A mérkőzés jelentős részében előnyben volt az MTK, de az utolsó pillanatokban elbukták a győzelmet!
Már csak a hivatalos bejelentés hiányzik…
Az Európa-bajnokságról szőtt álmoknak is oda…
Továbbra is a kék-fehérek alkalmazásában marad…
Nem sokáig kellett várni a bejelentésre…
A szezon második felét kölcsönben töltötte a hercegségbeli csapatnál!
Hétvégén irányítja utoljára a csapatot…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
A Heerenveen együttesénél áll munkába…
Nagy Ádám szerint fontos lenne jól kezdeni a tornát…
A 2020 decemberében elhunyt világbajnok labdarúgó, Paolo Rossi nevét kaphatja a római Olimpiai Stadion.
(photo by Mark Leech/Offside/Getty Images)
A római képviselőház csütörtökön 387 igen és öt nem szavazattal, két tartózkodás mellett elfogadta a Silvio Berlusconi vezette konzervatív Forza Italia képviselője, Pierantonio Zanettin kezdeményezését, amely így az olasz kormány elé kerül.
„Meghatott és boldoggá tett a hír. Reményeim szerint most már valóban kezdetét veszi egy folyamat, amely elvezet odáig, hogy Paolo nevét vegye fel a római stadion” – nyilatkozta Federica Cappelletti, Paolo Rossi özvegye. Hozzátette, különösen örül annak, hogy a sportvilág összefogása után a politika is megmozdult az ügy megvalósulásának érdekében.
Rossi a Juventus színeiben két bajnoki címe és Olasz Kupa-trófeája mellett 1985-ben megnyerte a BEK-et, 1984-ben pedig a KEK-et és az európai Szuperkupát. Válogatottbeli pályafutása során 48 mérkőzésen és 20 gólt szerzett. Az 1982-es világbajnokságon az olaszok az ő mesterhármasával múlták felül a favoritok közé sorolt brazilokat 3-2-re, majd a lengyelek ellen 2-0-ra megnyert elődöntőben csapata mindkét találatát ő szerezte. A nyugatnémetek elleni döntőben ő juttatta vezetéshez az olaszokat, akik végül 3-1-re győztek. Rossi hat találatával kiérdemelte a vb legjobb játékosa és gólkirálya címet, 1982-ben elnyerte az Aranylabdát.
Az olaszok legendája 2020 december 9-én, 64 éves korában hunyt el daganatos betegségben. Az Olasz Labdarúgó Szövetség augusztusban róla nevezte el a Serie A gólkirályának járó díjat.
A mérkőzés jelentős részében előnyben volt az MTK, de az utolsó pillanatokban elbukták a győzelmet!
Már csak a hivatalos bejelentés hiányzik…
Az Európa-bajnokságról szőtt álmoknak is oda…
Továbbra is a kék-fehérek alkalmazásában marad…
Nem sokáig kellett várni a bejelentésre…
A szezon második felét kölcsönben töltötte a hercegségbeli csapatnál!
Hétvégén irányítja utoljára a csapatot…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
A Heerenveen együttesénél áll munkába…
Nagy Ádám szerint fontos lenne jól kezdeni a tornát…
Jürgen Klopp egyik kedvenc játékosa volt…
Vajon folytatódik-e a középpályás pályafutása?
A Tottenham állítólag szintén érdeklődik iránta…
Jóváhagyta a helyi szövetség…
A döntő kapujában a fővárosi együttes…
Erre talán senki sem számított…
Rendeznek magyar és olasz bajnoki mérkőzést is péntek este…
Munkacsoportot állítottak fel…
Maradtak kérdések a csoportkör utolsó fordulójára…
Nem voltak elragadtatva a kupadöntős műsorától…
Xavi Hernández legénysége stabilizálta 2. helyét a tabellán…
Nem sok lehetőséghez jutott tavasszal…
Elhagyta a zöld-fehéreket…
A vesztes kupadöntő másnapján közölte a klubbal…