Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Kisorsolták az argentin bajnokság következő idényének csoportjait

A keddi napon kitűzték az argentin bajnokság 2022-es első kiírásának pontos csoportbeosztását, menetrendjét…

 

A 2021-es kiíráshoz hasonlóan 2022-ben ugyancsak két bajnokságot rendeznek az argentin klubfutballban, az első kiírás sorsolását a keddi napon tartották meg.

Az első, tavaszi, ligakupa-szerű versengés alkalmával a 28 első osztályú csapatot két 14 tagú csoportba sorolták. Egymás legnagyobb ellenfelei külön csoportokba kerültek, így a “riválisok fordulójával” együtt minden csapat 14 mérkőzést játszik az első körben, majd az alapszakasz végeztével az első négy-négy helyezett folytathatja az egyenes kieséses szakaszban. A negyeddöntőben a csoportelsők a másik csoport negyedik helyezettjeivel, a másodikok a harmadikokkal játszanak hazai pályán, majd az elődöntők és a döntő semleges helyszínen kerül(nek) megrendezésre.

Az idei első bajnoki kiírás első fordulóját a február 11-től kezdődő hétvégén tartják, az alapszakasz utolsó körére május 8-án kerülne sor. A legjobban várt forduló a “riválisok köre” a március 20-i hétvégén kerül megrendezésre, amikor egész hétvégén a legnagyobb ellenlábasok találkoznak egymással. (A bajnokság hetedik fordulójában River-Boca, Independiente-Racing, Rosário-Newell’s, Gimnasia-Estudiantes rangadókra is sor kerül.) Ezt követően indul a rájátszás, melynek fináléját május 22-én rendezik.

Az idei első idény befejezése után egy-két héttel pedig már kezdődne is a következő kiírás, melyben a 28 csapat egy mezőnyben vív 27 fordulót egymással, rendszerint felcserélődnek majd a pályaválasztások az első kiíráshoz képest. A két sorozat bajnoka megmérkőzik egymással a Bajnokok Trófeájáért (Trofeo de Campeones), és az első sorozat nyertese ugyancsak kvalifikálja magát a Libertadores-kupába.

A Copa de la Liga Profesional csoportbeosztása

A csoport:

Talleres Córdoba, San Lorenzo, Defensa y Justicia, Sarmiento Junin, Banfield, Argentinos Juniors, Gimnasia La Plata, Racing Club, Unión Santa Fé, Atlético Tucumán, River Plate, Newell’s Old Boys, Patronato, Platense.

B csoport:

Godoy Cruz, Huracán, Arsenal Sarandí, Barracas Central, Lanús, Vélez Sarsfield, Estudiantes La Plata, Independiente, Colón, Central Córdoba, Boca Juniors, Rosario Central, Aldosivi, Tigre.

A Copa de la Liga Profesional menetrendje

 

További dél-amerikai, főleg argentin labdarúgással kapcsolatos folyamatos, naprakész hírekért kövesd rendszeresen a Futballtangó oldalt!