Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Coppa Italia: őrült meccsen ütötte ki a Napolit a Fiorentina – videóval

A lassan egész Európa által körbeudvarolt Dusan Vlahovic góljával szerzett először vezetést a Fiorentina, de a találkozó még sok fordulatot tartogatott…

(Photo by Francesco Pecoraro/Getty Images)

1. félidő: A Fiorentina kezdte jobban az összecsapást, a meccs elején Vlahovic lövését védte Ospina. A 21. percben a Napoli is veszélyeztetett, Elmas próbálkozását hárította Dragowski. Ezután elkezdett paprikássá válni a találkozó hangulata, inkább a harcosság – néha az agresszivitás – domborodott ki. A 41. percben ismét a foci került főszerepbe, Saponara passza után Vlahovic talált be (0-1). Nem sokáig örülhettek a vendégek, ugyanis a 44. percben Mertens egyenlített (1-1). Sőt a játékrész hajrájában emberhátrányba kerültek a “Violák”, Dragowskit állították ki.

2. félidő: Az 58. percben ismét megszerezte a vezetést a Fior, Biraghi talált be tizenhat méterről (1-2). Ezután nagy erőket mozgósított az egyenlítő gól megszerzéséért a Napoli, ám a mezőnyfölény nem hozott igazán nagy helyzeteket, a Fiorentina jól védekezett. A 84. percben eltűnt a Napoli emberelőnye, Lozanót állították ki némi VAR-ozás után. A 94. percben ráadásul emberhátrányba került a Napoli, Fabián Ruiz mehetett zuhanyozni egy buta szabálytalanság után. Amikor már úgy tűnt, hogy a Fiorentina ki tudja húzni a végéig, a 96. minutumban jött Petagna, aki egyenlíteni tudott (2-2).

Hosszabbítás: A ráadásra elfogyott az emberhátrányba kerülő Napoli, így a Fiorentina volt fölényben, és több lehetőséget is ki tudtak dolgozni a “Liliomok”, a 100. percben Maleh lövését védte Meret. A 105. percben már tehetetlen volt a Napoli kapusa, Venuti lőtte ki az alsót (2-3). A hosszabbítás második részét is a Fiorentina uralta, a 108. minutumban Piatek döntötte el a meccset (2-4). A 119. percben jött a kegyelemdöfés, Maleh is feliratkozott a gólszerzők közé (2-5).

Napoli – Fiorentina 2-2 (1-1; hosszabbítás után: 2-5)
Helyszín: Stadio Diego Armando Maradona; Vezette: Ayroldi
Gólszerzők: Mertens (44.), Petagna (96.) ill. Vlahovic (41.), Biraghi (58.), Venuti (105.), Piatek (108.), Maleh (119.)
Sárga lap: Rrahmani (56.), Fabián Ruiz (77.), Tuanzebe (85.), ill. Duncan (23.), Castrovilli (59.)
Kiállítva: Lozano (84.), Fabián Ruiz (94.), ill. Dragowski (45.)

Napoli: Ospina (Meret 46.) – Di Lorenzo, Rrahmani, Tuanzebe, Ghoulam (Malcuit 83.) – Demme (Fabián Ruiz 64.), Lobotka (Cioffi 91.) – Politano (Lozano 64.), Mertens, Elmas – Petagna (Jesus 94.). Vezetőedző: Luciano Spalletti

Fiorentina: Dragowski (Terracciano 45+4.) – Venuti, Milenkovic, Nastasic (Igor 91.), Biraghi – Duncan, Torreira, Castrovilli (Bonaventura 90.) – Gonzalez (Ikoné 90.), Vlahovic (Piatek 73.), Saponara (Maleh 46.). Vezetőedző: Vincenzo Italiano

Coppa Italia, a nyolcaddöntők további párosításai

Atalanta – Venezia 2-0
Napoli – Fiorentina 2-5
Január 13., csütörtök, 21:00 AC Milan – Genoa (tv: Sport1)
Január 18., kedd, 17:30 Lazio – Udinese
Január 18., kedd, 21:00 Juventus – Sampdoria
Január 19., szerda, 17:30 Sassuolo – Cagliari
Január 19., szerda, 21:00 Inter – Empoli
Január 20., csütörtök, 21:00 AS Roma – Lecce