Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Hazatért a Barca egykori középpályása – HIVATALOS

A korábbi híreknek megfelelően a patinás brazil első osztályú csapat bejelentette egykori játékosa visszatérését…

(Photo by Visual China Group via Getty Images/Visual China Group via Getty Images)

A brazil Corinthians együttese a pénteki napon jelentette be, hogy a korábbi brazil válogatott középpályás, Paulinho másfél évre szóló megállapodást kötött velük.

A 33 esztendős középpályás az elmúlt éveket Ázsiában töltötte, 2015 és 2020 között a kínai Szuperligában szereplő Guangzhou Evergrande játékosa volt, menet közben a 2017-2018-as szezont a Barcelona együttesénél töltötte. Paulinho a katalán óriásklub színeiben 49 mérkőzésen kilenc gólt szerzett, és annak idején általános meglepetésre tért vissza tőlük távol-keleti kenyéradójához. A rutinos labdarúgó középpályás létére legjobb idényében 19 gólt szerzett Kínában, míg összességében 176 találkozón 71 találat fűződött a nevéhez a kínai klubjánál.

Paulinho pályafutása korábbi szakaszában 2010 és 2013 között már szerepelt a Corinthians soraiban, de játszott például a Tottenham vagy a Bragantino mezében, illetve Litvániában és Lengyelországban is kipróbálta magát, legutóbb Szaúd-Arábiában játszott.

A hazatérő labdarúgó 2011 és 2018 között 56 alkalommal szerepelt hazája válogatottjában, 13 mérkőzést szerzett a Selecao szerelésében, a brazil csapatot két világbajnokságon segítette.