Hosszas előkészületek követően döntöttek…
Megnyerte első hazai meccsét a Nafta a szlovén első osztályban…
Régi-új klubja 2+1 évre szóló szerződést kötött vele!
Alacsony színvonalú mérkőzést játszottak a nyitányon a csapatok…
Minden átigazolási hír egy helyen!
Egy éve nincs klubja a spanyol kapusnak
A hátvéd nem szerepelt a londoni klubban az előző szezonban
Vele pótolnák Guirassyt!
Azok után, hogy Nicolás Tagliafico a Barcelonához tart, a Napoli csapatának új balhátvédet kell keresnie, és a jelek szerint meg is találták…
(Photo by Diego Souto/Quality Sport Images/Getty Images)
A Sky Sport Italia beszámolói értelmében az olasz bajnokságban (Serie A) szereplő Napoli csapata közel áll a megegyezéshez a spanyol Getafe balhátvédje, Mathias Olivera megszerzését illetően.
A 24 éves uruguayi bekk 2017 óta légióskodik az öreg kontinensen, és immár a harmadik szezonban számít alapembernek posztján a madridi gárda színeiben. Olivera már csak száz mérkőzésen játszott a spanyol élvonalban, a 2020-2021-es kiírásban 31, az aktuális idény eddig eltelt szakaszában 19 fellépés jutott neki. A mostani idény alatt egy-egy gólt és gólpasszt is jegyzett, összességében pedig több mint 1600 percet töltött a pályán.
A hazájában a patinás Nacional együttesében nevelkedő hátvéd a Celeste felnőtt válogatottjában még nem mutatkozhatott be, de a korosztályos válogatottakban annak idején rendszeres szereplőnek bizonyult.
Érkezők: Axel Tuanzebe (Manchester United – kölcsön)
Távozók: Konstantinos Manolas (Olympiacos – 2,5 millió)
Hosszas előkészületek követően döntöttek…
Megnyerte első hazai meccsét a Nafta a szlovén első osztályban…
Régi-új klubja 2+1 évre szóló szerződést kötött vele!
Alacsony színvonalú mérkőzést játszottak a nyitányon a csapatok…
Minden átigazolási hír egy helyen!
Egy éve nincs klubja a spanyol kapusnak
A hátvéd nem szerepelt a londoni klubban az előző szezonban
Vele pótolnák Guirassyt!
Erre nagyon kevesen tippeltek volna az átigazolási szezon nyitásakor…
Ha a játékos menni szeretne, akkor nincsen akadálya…
Vételi opcióval vették kölcsön…
Az FC Barcelona azonban nem engedheti meg magának a játékost…
Kihívót kapott az Atletico Madrid!
Mélyen a zsebébe kell nyúlnia a francia címvédőnek!
Kialakultak a nyolcaddöntők párosításai…
A “gyógyszergyáriak” elmúlt idénybeli sikereinek sem volt már a részese…
Az RB Leipzig vezetőségét megdöbbentette az, hogy a katalánok idén egy eurót sem adnának a játékosért…
A hullámvölgy miatt veszélybe került a pozíciója…
Xavinak nem sikerült bizonyítani, vajon sikerrel jár Hansli Flicknél?!
A Premier League helyett közvetlen vetélytársnál folytatja…