Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Barcelona: Dani Alves nem lesz ott az Európa-ligában

A Barcelona, mint ismeretes kiesett a Bajnokok Ligájából, és az Európa-ligában folytatja a nemzetközi kupaszereplését, Dani Alves viszont nem tart a katalán gárdával.

(Photo By Inigo Larreina/Europa Press via Getty Images)

A Barcelona kihagyta a visszatérő Dani Alvest az Európa-ligában szereplő keretéből. Az angol The Athletic információi szerint a katalán gárdának ki kellett hagynia egyet a januári igazolásai közül, mert az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) mindössze csak három változtatást engedélyez az egyenes kieséses szakaszra.

A Barcelona négy igazolást hajtott végre a téli átigazolási időszakban: először ingyen érkezett Dani Alves, majd 55 millió eurót fizettek a Manchester Citynek Ferran Torresért. Az transzferablak hajrájában Adama Traoré érkezett még kölcsönbe, majd hosszas huzavona után ma jelentették be Pierre-Emerick Aubameyang érkezését is az Arsenaltól.

Torres, Traoré és Aubameyang mindannyian tagjai az El-keretnek, ahogy Ousmane Dembélé is, aki végül maradt a Barcelonánál, miután nem tudták eladni senkinek januárban.

Alves még novemberben tért vissza a Barcelonába, miután felbontotta a szerződését a Sao Paulo csapatával, és január 8-án ismét debütálhatott a katalán csapatban.

Xavi gárdája a Napoli ellen fog pályára lépni az Európa-liga egyenes kieséses szakaszában, az első mérkőzésre pedig február 17-én kerül sor. A katalánok 2004 óta nem szerepeltek az El-ben, akkor a Celtic ejtette ki őket a legjobb tizenhat között.