Lewandowski duplázott, Joao Cancelo ismét betalált
A hajrára teljesen szétestek a Zebrák…
A Slovan legyőzése után is folytatódott a jó szereplés…
Csaknem három év után kaptak ki újra odahaza a bajnokságban…
A Gerd Müller, Miroslav Klose, Mario Mandzukic triót utasította maga mögé!
A Portsmouth után ezúttal a Northampton kapuját vette be a magyar válogatott középpályás…
Ez volt a spanyol játékos első piros lapja a karrierje során
A hírek szerint egy igen magas kivásárlási ár is bekerül az új kontraktusába!
Rodrit a második félidő elején kiállította a játékvezető, de így sem forgott veszélyben a City győzelme!
Büszke arra, hogy a Liverpool játékosa lehet…
Sima győzelmet aratott az Ange Postecoglou által irányított Celtic FC az ősi rivális Glasgow Rangers ellen, a hazai együttes már az első félidő során beállította a találkozó végeredményét.
(Photo by Mark Runnacles/Getty Images)
A Celtic már az 5. percben megszerezte a vezetést Hatate révén, a japán jó 16 méterről vette be a Rangers hálóját. Nagyon úgy tűnt, hogy a hazai csapat 1-0-ás sikerrel vonulhat pihenőre, ám a játékrész végén még berámolt újabb két találatot Postecoglou legénysége. A 42. minutumban ismét Hatete lőtt egy káprázatos gólt, majd a 44. percben Abadát ünnepelhették a társak, akiről rendkívül csúnyán lemaradtak a védők. A második félidőben a Rangers még szépíteni sem tudott, míg a Celtic megtartotta háromgólos előnyét.
Celtic – Glasgow Rangers 3-0 (3-0)
Helyszín: Celtic Park (Glasgow); Vezette: Bobby Madden
Gólszerzők: Hatate (5., 42.), Abada (44.) ill. –
Kiállítás: – ill. –
A mérkőzés videós összefoglalója:
A bajnokság aktuális állása:
Lewandowski duplázott, Joao Cancelo ismét betalált
A hajrára teljesen szétestek a Zebrák…
A Slovan legyőzése után is folytatódott a jó szereplés…
Csaknem három év után kaptak ki újra odahaza a bajnokságban…
A Gerd Müller, Miroslav Klose, Mario Mandzukic triót utasította maga mögé!
A Portsmouth után ezúttal a Northampton kapuját vette be a magyar válogatott középpályás…
Ez volt a spanyol játékos első piros lapja a karrierje során
A hírek szerint egy igen magas kivásárlási ár is bekerül az új kontraktusába!
Rodrit a második félidő elején kiállította a játékvezető, de így sem forgott veszélyben a City győzelme!
Büszke arra, hogy a Liverpool játékosa lehet…
Óriási verést mértek a bajorok a Bochumra…
Azonban a góllövőlistát még így sem vezeti…
Remekül kezdte a szezont a katalán csapat…
A szabadon igazolható játékost a Al-Attifaq fogadta be egy időre
Hosszabb kihagyás várhat rá…
Jó hírek érkeztek a brazil játékosról az Atlético Madrid elleni meccs előtt
Csalódottságában hozhat váratlan döntést az MU korábbi kapusa…
Ihletett formában futballozik a VFB csatára…
Az Al-Nassr klasszisa üzent a kritikusainak…
A jövőjével kapcsolatos kérdések mellett a PSG-ről is említést tett…
5 meccs után 10 találatnál jár a támadó!
Klubváltásának körülményeiről beszélt…
Túl sok lett a petárda, de ez a portugált nem zavarta, a kapust annál inkább
Nagy jövő állhat előtte…