Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Vb-selejtező: újabb győzelmet arattak a brazilok és az argentinok – videóval

Magyar idő szerint keddről szerdára virradóra újabb fordulót bonyolítottak le a dél-amerikai zóna világbajnoki selejtezősorozatában…

(Photo by Pedro Vilela/Getty Images)

A sorozatot veretlenül vezető Brazília a hajrában kiütéses, 4-0-s győzelmet aratott a kvalifikációról így már biztosan lemaradó Paraguay felett Belo Horizontéban. A Seleção rögtön az elején egy meg nem adott góllal nyitott, Raphinha találatát kezezés miatt érvénytelenítették. A házigazda továbbra is markanás fölényben játszott, és az első félóra végéhez közeledve Marquinhos átadásából Raphinha juttatta előnyhöz őket. A pálya gyakorlatilag teljesen felborult, a brazilok jócskán ellenfelük fölé nőttek. Újabb gólokat viszont csak a második félidőben tudtak szerezni, a 62. percben Philippe Coutinho ellenakció végén jó húsz méterről lendületből bombázott védhetetlenül a léc alá. 2-0 után a brazilok már nem nyomtak annyira, ennek ellenére a találkozó legvégén Antony remek tekerésével és Rodrygo közeli találatával kiütésessé alakították a végeredményt. A brazilok két döntetlen után arattak újabb győzelmet, Paraguay pedig elbúcsúzott a vb-reményektől.

Brazília – Paraguay 4-0 (1-0)
Gólszerzők: Raphinha (28.), Coutinho (62.), Antony (86.),  Rodrygo (88.), ill.

 

A második helyen szintén veretlenül tanyázó Argentína Chile után újabb kijutásért küzdő válogatottat győzött le, miután 1-0-ra nyert Kolumbia felett. Az Albiceleste a számára tét nélküli mérkőzésen is felszabadultan tudott játszani, és az első félidőben végig fölényben futballozott. Az alkalmi csapatkapitány Di María vezérletével az argentinok többet támadtak, időről időre lehetőségeket dolgoztak ki az Ospinát helyettesítő Vargas ketrece előtt. Az első félóra végén Acuna bal oldali beadását Lautaro Martínez a tizenegyespont magasságából lőtte a kapuba. Kisvártatva Di María szabadrúgását Vargas kapus bravúrral tolta fölé. Az első félidő hajrájában Kolumbia előtt komoly egyenlítési lehetőség adódott, E. Martínez azonban bravúrral védte Borja ziccerét, majd az ismét lövést követően Pezzella tisztázott a gólvonalról. Noha a kolumbiaiaknak volt sürgősebb, a szünet után is a “gauchók” akarata érvényesült, akik ellentámadásokra építve is veszélyesebbnek bizonyultak. Papu Gómez helyzeténél Vargas védett, a később a csapatkapitányi karszalagot is átvevő Lo Celso pedig ígéretes helyzetben fölé bombázott. A kolumbiaiak igyekezete jobbára az erőlködésben merült ki, Rueda mester tanítványai előtt kevés egyenlítési lehetőség adódott, így a hetedik helyen egyre messzebb sodródnak a világbajnokságtól.

Argentína – Kolumbia 1-0 (1-0)
Gólszerző: La. Martínez (29.), ill.

 

A selejtezősorozat harmadik helyén álló Ecuador 1-1-es döntetlent játszott az ötödik Peru vendégeként. Az egyenlítőiek Michael Estrada korai góljának köszönhetően sokáig vezettek, és győzelemmel már most biztosították volna kvalifikációjukat, azonban a házigazda bő húsz perccel a találkozó vége előtt a múlt fordulóban győztes gólt szerző Edison Flores fejese jóvoltából kiegyenlített.

Peru – Ecuador 1-1 (0-1)
Gólszerzők: Flores (69.), ill. Estrada (2.)

Az elmúlt időszakban a világbajnoki szerepléstől messzire sodródó Uruguay összekapta magát, és 4-1-re legyőzte a sereghajtó Venezuelát. Az egykori kétszeres világbajnok az edzőváltás óta mindkét meccsét megnyerte, ezúttal az első perctől kezdve vezetve diadalmaskodtak, s két legnagyobb sztárjuk, Edinson Cavani és Luis Suárez egyaránt eredményes tudott lenni. A Celeste két fordulóval a vége előtt az automatikus kijutást érő negyedik helyet birtokolja, de csak egyetlen pont az előnye a pótselejtezős ötödik, és három a már lemaradó hatodik helyezett előtt.

Uruguay – Venezuela 4-1 (3-0)
Gólszerzők: Bentancur (1.), De Arrascaeta (23.), Cavani (45+1.), L. Suárez (53. – büntetőből), ill. J. Martínez (65.)

A legutóbbi veresége után nehéz helyzetbe kerülő Chile egy küzdelmes összecsapáson 3-2-es győzelmet aratott Bolívia felett. Alexis Sánchez két gólt szerzett, mellyel oroszlánrészt vállalt hazája győzelméből, így a chileiek még életben tartották kósza vb-reményeiket a selejtezősorozat hatodik helyéről. A magaslati házigazda soraiból a veterán Marcelo Moreno ismét eredményes volt, így tíz góljával továbbra is magabiztosan vezeti a dél-amerikai zóna góllövőlistáját.

Bolívia – Chile 2-3 (1-1)
Gólszerzők: Enoumba (37.), M. Moreno (88.), ill. A. Sánchez (14., 86.), Nunez Espinoza (77.)

 

A dél-amerikai selejtezősorozat aktuális állása

További dél-amerikai, főleg argentin labdarúgással kapcsolatos folyamatos, naprakész hírekért kövesd rendszeresen a Futballtangó oldalt!