Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Premier League: az Arsenal sem tudta megállítani a Liverpoolt! – videóval

Az angol Premier League 27. fordulójából elhalasztott rangadón a Liverpool második félidei feljavulásának is nagyban köszönhetően elhozta mindhárom pontot az Arsenal otthonából.

(Photo by Justin Setterfield/Getty Images)

Komoly érdeklődés előzte meg a találkozót, hiszen két jó formában lévő, legutóbbi öt bajnokiját egyaránt megnyerő csapat találkozott Londonban.A tét sem volt kicsi, hiszen az Arsenal egy győzelemmel elkezdhette volna bebiztosítani jövő évi BL-szereplését; míg a Liverpool egy pontra megközelíthette volna az éllovas Manchester City-t.

Talán a játékosok is érezték magukon a nyomást, finoman szólva sem sikeredett túl szórakoztatónak az első 45 perc, amely inkább nagy taktikai csatát hozott. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy a két csapat mindössze 1 (!) kaput eltaláló lövést tett be a közösbe, azt is a Liverpool – Volt tehát miben javulniuk a feleknek!

A szünet után egy hatalmas Thiago Alcantara hiba után kapott egy nagy esélyt az Arsenal, ám miután nem élt vele, mintha ébresztőt fújtak volna a  vendégnél!

A Liverpool a második félidőben hét perc alatt ‘lerendezte’ a három pont sorsát, kíméletlenül kihasználva két lehetőségét: előbb Thiago javított a túloldalon Diogo Jota góljának előkészítésénél; majd a csereként beszállt Roberto Firmino is villant egyet.

A vezetés tudatában a “vörösök” szinte tökéletesen – egy Gabriel Martinelli helyzettől eltekintve – menedzselték a találkozót, elérve legfőbb céljukat, egy pontra megközelítették az éllovas Manchester City-t.

Arsenal – Liverpool 0-2 (0-0)
Emirates stadion, Vezette: Andrew Marriner
Gólszerzők: Jota (55.), Firmino (62.)
Sárga lap: – illetve Firmino (63.)
Piros lap: –

Arsenal: Ramsdale – Cédric, Gabriel, White, Tierney – Partey, Xhaka – Saka (Pepe, 74.), Ödegaard (Smith-Rowe, 67.), Martinelli – Lacazette (Nketiah, 81.). Menedzser: Mikel Arteta

Liverpool: Alisson – Robertson, Matip, Van Dijk, Alexander-Arnold – Henderson, Fabinho, Thiago (C. Jones, 90.) – Mané, Jota (Firmino, 56.), L. Diaz (Salah, 56.). Menedzser:Jürgen Klopp.

 

Korábban :

Brighton – Tottenham 0-2 (0-1)
Gólszerzők: C. Romero (37.), Kane (57.)

 

A Premier League állása:

 

A góllövőlista élmezőnye: