Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BL: a negyeddöntők programja

A pénteki napon tartották meg a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének és elődöntőjének sorsolását

(Photo By Oscar J. Barroso/Europa Press via Getty Images)

Az UEFA a péntek déli sorsolást követően az egyes párharcok időrendjét is kitűzte. A BL-negyeddöntők legjobban várt párharcában a címvédő Chelsea a spanyol Real Madrid csapatával mérkőzik meg, de ugyancsak pikáns csatát ígérhet majd a Manchester City és az Atlético Madrid küzdelme. Ezen kívül a tavalyelőtti győztes Bayern München csapata a Villarrealt, a három évvel ezelőtti BL-nyertes Liverpool pedig a Benficát kapta ellenfeléül.

A negyeddöntő-párharcok első mérkőzéseit április 5-én és 6-án rendezik meg, a visszavágókra egy héttel később kerül sor.

A Bajnokok Ligája elődöntőinek első felvonásait április 26-án és 27-én, míg a visszavágóit május 3-án és 4-én játsszák le. A 2022-es BL-döntőre május 28-án a párizsi Stade de France-ban kerülhet sor.

Emlékezhetünk rá, hogy az idei egyenes kieséses szakaszban évtizedek óta először nincs érvényben az idegenben szerzett gólokra vonatkozó szabály. Minden összetettben döntetlenre végződő párharc 180 perce után hosszabbításra, majd adott esetben büntetőrúgásokra kerül sor, hogy meghatározzák a továbbjutó csapat kilétét.

Bajnokok Ligája, a negyeddöntők programja:

Első mérkőzések:

Április 5., kedd
21.00 Manchester City (angol)–Atlético Madrid (spanyol)
21.00 Benfica (portugál)–Liverpool (angol)

Április 6., szerda
21.00 Chelsea (angol)–Real Madrid (spanyol)
21.00 Villarreal (spanyol)–Bayern München (német)

Visszavágók:

Április 12., kedd
21.00 Bayern München (német)–Villarreal (spanyol)
21.00 Real Madrid (spanyol)–Chelsea (angol)

Április 13., szerda
21.00 Liverpool (angol)–Benfica (portugál)
21.00 Atlético Madrid (spanyol)–Manchester City (angol)