Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Chelsea: “Most nincs itt az ideje, hogy a Barcáról beszéljünk!”

Azzal, hogy a katalánokkal összeboronált César Azpilicueta nem akart beszélni a Barca érdeklődéséről, lényegében okot adott a további találgatásokra, melyek szerint a “londoni kékek” csapatkapitánya a nyártól a Camp Nouban futballozik majd.

A 32 esztendős csupa-szív hátvéd a spanyol válogatott táborából a következőképpen reagált a jövőjét firtató újságírói kérdésekre.

“Nincs itt az ideje, hogy a jövőmről, vagy a Barcelona érdeklődéséről beszéljünk! Ha valamit megtanulhattunk a koronavírus-világjárvány alatt, az az, hogy napról-napra változhatnak a dolgok. Most élvezem, hogy a válogatottal lehetek, ez most a legfontosabb a számomra!” – idézi a katalán Sport című lap a Chelsea játékosának szavait, aki sokak szerint azzal, hogy amolyan diplomatikus választ adott, meglebegtette, hogy 10 év után távozhat Londoból.

César Azpilicueta az Osasuna neveléseként, Marseille érintésével 2012 nyarának végén került a Chelsea-hez, ahol azóta a klub legendás játékosai körébe emelkedett.