Az UEFA kiadta az iránymutatást…
Készülnek a Copa Americára a kanadaiak…
“Mourinho tudja, ha megnyerem az elnökválasztást, tárgyalni fogunk!”
Három szezon után hagyja el a “Vörös Ördögöket”!
Sérüléssel bajlódó játékosokra is számít; a tartalékokat is megnevezte…
A másodosztályba is követte az együttest…
Pályára lép a Manchester City és a Real Madrid is…
Óriási balhé tört ki közöttük…?
“A dél-amerikai kontinens egyik legnagyobb tehetségét sikerült szerződtetnünk…”
Debrecenben rendezik a találkozót…
A pénteki napon tartották meg a második számú dél-amerikai nemzetközi kupasorozat, a Copa Sudamericana 2022-es csoportkörének sorsolását…
A Copa Sudamericana 2022-es csoportkörében hat-hat brazil és argentin csapat méretteti meg magát, és közülük többen egy csoportba kerültek, amelyek külön izgalmas párosításokat jelentek. Az A és a H csoport emelkedik ki a mezőnyből, mivel ide kerültek a negyedik kalapból a Libertadores-kupa selejtezőjéből búcsúzó Barcelona SC és Fluminense csapatai.
A csoportkör első fordulójának mérkőzéseire április 5-től 7-ig kerül sor, míg az utolsó forduló összecsapásait május 24-26. között bonyolítják le.
A nyolc csoportból csak az első helyezettek jutnak majd tovább a legjobb 16 közé, ahol a Libertadores-kupa csoportharmadikjaival mérik össze tudásukat.
Az előzetes tervek szerint a sorozat fináléját 2022. október 1-jén rendezik meg a Brazíliavárosban található Estádio Nacional Mané Garrinchában.
A csoport: Lanús (argentin), Montevideo Wanderers (uruguayi), Metropolitanos (venezuelai), Barcelona SC (ecuadori)
B csoport: Racing Club (argentin), Melgar (perui), River Plate (uruguayi), Cuiabá (brazil)
C csoport: Santos (brazil), Unión La Calera (chilei), Banfield (argentin), Universidad Católica (ecuadori)
D csoport: São Paulo (brazil), Jorge Wilstermann (bolíviai), Ayacucho (perui), Everton (chilei)
E csoport: Internacional (brazil), Independiente Medellín (kolumbiai), 9 de Octubre (ecuadori), Guaireña (paraguayi)
F csoport: LDU Quito (ecuadori), Defensa y Justicia (argentina), Atlético Goianiense (brazil), Antofogasta (chilei)
G csoport: Independiente (argentin), Deportivo La Guaira (venezuelai), Ceará (brazil), General Caballero (paraguayi)
H csoport: Atlético Junior (kolumbiai), Oriente Petrolero (bolíviai), Unión Santa Fé (argentin), Fluminense (brazil)
Az UEFA kiadta az iránymutatást…
Készülnek a Copa Americára a kanadaiak…
“Mourinho tudja, ha megnyerem az elnökválasztást, tárgyalni fogunk!”
Három szezon után hagyja el a “Vörös Ördögöket”!
Sérüléssel bajlódó játékosokra is számít; a tartalékokat is megnevezte…
A másodosztályba is követte az együttest…
Pályára lép a Manchester City és a Real Madrid is…
Óriási balhé tört ki közöttük…?
“A dél-amerikai kontinens egyik legnagyobb tehetségét sikerült szerződtetnünk…”
Debrecenben rendezik a találkozót…
Nem tudta megismételni korábbi sikereit…
Egypontos előnnyel várhatják az ETO elleni ki-ki meccset…
Szoboszlai Dominik ezúttal is csereként állt be…
Ezzel pedig visszakerültek a második helyre a spanyol bajnoki tabellán
Szerinte többen nem támogatják Erik ten Hag menedzsert
Elmozdult a kiesőzónából Cannavaro csapata!
Nagyon nehezen találják meg Thomas Tuchel utódját
Úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg a szerződését!
Viszlát Milánó, irány Los Angeles!
Apró részletek dönthetnek a trófea sorsáról…
Nagyon jól sikerült az első szezonja a csapat élén!
Mindketten bajnokként, kupagyőztesként, klubvilágbajnokként távoznak…
Közös megegyezéssel döntöttek így…