Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

U17-es Eb-selejtező: döntetlent ért el a magyar válogatott a görögök ellen

Folytatódott az U17-es Európa-bajnokság selejtezőkörének második szakasza, ahol a magyar válogatott Görögországgal csapott össze, miután az első fordulóban vereséggel nyitott. Egészen a mérkőzés végéig úgy tűnt, hogy Magyarország ismét kikap, de a 93. percben összejött az egyenlítés. Sajnos ezzel is jelenleg a csoport utolsó helyén áll a magyar válogatott.

 

Már az első félidőben hátrányba került a magyar válogatott, amikor a 30. percben Gkitersos találatával vezetést szereztek a görögök. Sokáig tartották is ezt az egygólos eredményt, azonban nem bírták ki a végéig, mivel a 93. percben Komlósi Bence góljával egyenlítettek a magyarok, és ezzel megszerezték az első pontjukat az U17-es Európa-bajnoki selejtezőn.

Görögország U17 – Magyarország U17 1-1 (1-0)
Gólszerzők: Gkitersos (30.) ill. Komlósi (90+3.)

A tabella jelenlegi állása:

A góllövőlista jelenlegi állása: