Szalah büszke a csapattársaira

Ahogyan arról részletesen beszámoltunk, a kedd esti Szenegál-Egyiptom afrikai vb-selejtező botrányos körülmények között ért véget, a “fáraók” pedig lemaradtak a világbajnokságról…

(Photo by Mohamed Hossam/Getty Images)

Az egyiptomi válogatott legnagyobb csillaga, Mohamed Szalah a Szenegál ellen elvesztett tizenegyespárbaj után videóüzenetben üzent csapattársainak és az egész világnak:

“Már a visszavágó előtt is elmondtam, hogy büszke vagyok, amiért veletek játszhattam a nemzeti csapatban. Ti a legelhivatottabb futballistákhoz tartoztok. Én már játszottam korábbi egyiptomi kiválóságokkal, s őszintén mondhatom, hogy nagyon elégedett vagyok a jelenlegi generációval. Kiváltságként éltem meg, hogy veletek léphettem pályára. Ami a tizenegyespárbajban történt, arról egyikünk sem tehetett. Nem igazán tudok erre mit mondani, de büszke vagyok.”

A FIFA vizsgálatot indított az ominózus vb-selejtezőn történtek miatt, ugyanis az egyiptomi szövetség szerdán közölte, hogy a lelátón a játékosokat, különösen a sztárcsatár Szalahot sértegető molinók voltak láthatók, ráadásul az egyiptomi futballistákat bemelegítés közben kövekkel és vizes palackokkal “terrorizálták”. Az egyiptomiak azt állítják, hogy a küldöttségüket szállító buszt szintén megtámadták a szenegáli drukkerek. Ami jól látható volt a felvételeken, hogy a tizenegyespárbaj alatt az egyiptomi rúgók, és kapusuk szemébe folyamatosan lézerfényekkel világítottak.