A torinói klub 2021 után nyert ismét trófeát…
A Newcastle a nyakára engedte a Vörös Ördögöket…
Cole Palmer ismét be tudott találni…
A Kilmarnock otthonában aratott nagyon könnyed győzelmet a Celtic…
Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
A Puskás Aréna is beugrott volna…
Az olasz bajnokság 31. fordulójában remek helyzetkihasználásának köszönhetően a Napoli mindhárom pontot el tudta hozni Bergamóból.
Remekül kezdtek a bajnoki címre hajtó nápolyiak, hiszen előbb Lorezno Insigne büntetőjével, majd Matteo Politano góljával bő fél óra elteltével már két gólos előnyre is szert tettek.
Az Atalanta igazán a szünet után talált magára, ám akkor már teljesen átvette a játék irányítását, sorra dolgozta ki a lehetőségeket a hazai csapat. Amikor Marten De Roon az 58. percben szépített, kevesen gondolták, hogy ez lesz a találkozó utolsó Atalantás gólja (…) Miután újabb találatot a Napoli szerzett Eljif Elmas révén a hajrában, a sok helyzetet elpuskázó hazaiak így pont nélkül maradtak.
Luciano Spalletti csapata nagy, és fontos győzelmet aratott, pontszámban pedig utolérték a listavezető, este pályára lépő AC Milant az első helyen.
Atalanta – Napoli 1-3 (0-2)
Gewiss stadion (Bergamo) Vezette: M. Di Bello
Gólszerzők: De Roon (58.) illetve Isnigne (14.), Politano (37.), Elmas (81.)
Sárga lap: Palomino (35.) De Roon (86.) illetve Jesus (67.), Ospina (76.), Anguissa (85.)
Piros lap: –
Napoli: Meret – Zanoli, Koulibaly, Jesus, M. Rui – Anguissa, Lobotka, Zielinski (F. Ruiz, 69.) – Politano (Elmas, 59.), Mertens (Malcuit, 88.), Insigne (Lozano, 59.). Vezetőedző: Luciano Spalletti
Atalanta: Musso – Scalvini, Palomino, Djimsiti (Maehle, 63.)- Hateboer (Boga, 46.), De Roon, Koopmeiners, Freuler (Pasalic, 83.), Zappacosta – Muriel (M. Cisse, 83.), Malinovsky (A. Miranchuk, 46.). Vezetőedző: Gianpiero Gasperini
szombat:
Spezia – Venezia 1-0
Gólszerző: Gyasi (90+4.)
Lazio – Sassuolo 2-1
Gólszerzők: Lazzari (17.), Milinkovic-Savic (51.) illetve Traore (90+4.)
Salernitana – Torino 0-1
Gólszerző: Belotti (18.)
Kiállítva: Fazio (85. – Salernitana)
vasárnap:
Fiorentina – Empoli 1-0
Gólszerző: N. Gonzalez (58.)
Kiállítva: Luperto (57. – Empoli)
Udinese – Cagliari 5-1
Gólszerzők: Becao (38.), Beto (45., 49. és 73.), N. Molina (59.) illetve Joao Pedro (32.)
Kiállítva: Grassi (82. – Cagliari)
18:00 Sampdoria – AS Roma (Tv: Sport 2)
20:45 Juventus – Inter (Tv: Sport 2)
hétfő:
18:30 Verona – Genoa (Tv: Sport 1)
20:45 AC Milan – Bologna (Tv: Sport 1)
A torinói klub 2021 után nyert ismét trófeát…
A Newcastle a nyakára engedte a Vörös Ördögöket…
Cole Palmer ismét be tudott találni…
A Kilmarnock otthonában aratott nagyon könnyed győzelmet a Celtic…
Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
A Puskás Aréna is beugrott volna…
Több csapat érdeklődik iránta…
Izgatottan készül az Eb-re…
Biztos benne, hogy Szoboszlai már most az Eb-re készül…
A mai este folyamán rendeznek Magyar és Olasz Kupa döntőt is…
Klubrekordért adták el, klubrekordért hozhatják vissza…
Fontos gólt szerzett a közelmúltban…
Bognár György várakozásai a kupadöntő előtt…
“Ha nem lett volna Stefan Ortega, az Arsenal már bajnok lenne…”
A fiatal tréner korábban éveken át volt Roberto De Zerbi segítője…
A tapasztalt olasz szakember 2021 nyarán tért vissza a torinói alakulat kispadjára…
De Arda Güler és Valverde is betalált
A Spurs vereségével eldőlt, hogy az Aston Villa indulhat a Bajnokok Ligájában!