Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Újabb játékost igazolhat a Juventus a Fiorentinától – sajtóhír

Olasz sajtóinformációk szerint a Juventus csapata az előttünk álló nyári átigazolási időszakban egy újabb labdarúgót készül megszerezni a Fiorentinától…

 

A Calciomercato információi szerint a Juventus együttese Dusan Vlahovic januári megszerzése után ezúttal a csapat szerb hátvédje, Nikola Milenkovic leigazolását vette fontolóra a Fiorentina együttesétől.

A 24 éves védő 2017-ben 5.1 millió euró ellenében került a Partizan Beogradtól a firenzeiekhez, akik ennél jóval magasabb áron szeretnék értékesíteni játékosukat. Milenkovic a fiatal kora ellenére gyorsan alapembere lett a toszkánai csapatnak, hiszen már több mint 150 tétmérkőzésen viselhette a “violák” mezét. A 2019-2020-as kiírásban 37, az azt megelőző és az azt követő idényben pedig 34 mérkőzésen lépett pályára a 38 fordulós bajnokságban.

Milenkovic szolgálatai iránt a teljesség igénye nélkül korábban a két milánói gigász, az Inter és az AC Milan mellett a szigetországból a Liverpool, a Manchester United, a Tottenham és a Chelsea is élénken érdeklődött az elmúlt hónapok során. A “violák” azonban úgy döntöttek, hogy nem adják el, és továbbra is a klub kötelékében áll.

A Fiorentina szurkolói finoman szólva sem szívlelik a Bianconerit, hiszen Vlahovicsot megelőzően az elmúlt években Federico Bernardeschi és Federico Chiesa ugyancsak a torinóiakhoz távozott, míg annak idején, 1990-ben Roberto Baggio szintén a Juve kedvéért hagyta el szeretett klubjukat.