Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Barca: a nyáron visszatér a tékozló középpályás! – sajtóhír

Egybehangzó spanyol és török lapértesülések szerint a Besiktas nem tart igényt hosszabb távon Miralem Pjanic szolgálataira. A bosnyák középpályás így a szezon végeztével visszatér a katalán fővárosba.

A jelenleg Isztambulban kölcsönben szereplő Pjanic jövője sok kérdést felvet, hiszen közismert, hogy Ronald Koeman szinte szabadulni akart a korábbi AS Roma és Juve játékostól, aki annyira azért nem rossz futballista, hogy máris parkolópályára tegyék.

A Barcelonába is nagy reményekkel érkező, ám már 32 esztendős játékos szerződés 2024-ig él a Camp Nouban, így akár még maradhatna is a katalán fővárosban, persze ha sikerül meggyőznie Xavit.

A katalán Sport című lap már fel is vetette, hogy egyáltalán nem kizárt, hogy Pjanic kap egy esélyt, a nyári felkészülést a Barcával kezdheti, ami döntő lehet a jövőjét illetően.
Ellenkező esetben a Barca átadólistára teheti a játékost, esetleg újra kikölcsönözhet a klub.

Kíváncsian várjuk a nyári fejleményeket, ám az, ahogyan Xavi alatt szinte minden Barca-játékos kivirágzott, biztató lehet Miralem Pjanic számára is.