Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Pelé ismét kórházba került

Az utóbbi időben többször is kórházi kezelésre szoruló háromszoros világbajnok legenda egészségi állapota sajnos továbbra sem kifogástalan…

(Photo by Xavi Torrent/Getty Images for Pele)

A brazilok háromszoros világbajnok legendáját, Pelét gondozó kórház megerősítette, hogy az egykori kiváló labdarúgó ismét náluk tartózkodik daganatos megbetegedése kezelése céljából.

A beszámolók szerint Pelé kedden ismét bekerült a São Paulo-i Albert Einstein Kórházba, hogy folytassa a tavaly szeptemberben diagnosztizált vastagbélrák-kezelését. Amint azt a Globo Esporte portál közölte, a kórház közleményt adott ki, amely szerint Pelé “jó és stabil” állapotban van, és a következő napokban visszatér otthonába.

Ahogyan arról beszámoltunk, a brazilok 81 esztendős legendáját tavaly szeptember elején kellett megoperálni, melyet követően heteket töltött a kórházban, majd december elején került be ismét a klinikára, de állapota javult, így az elmúlt időszakban otthonában folytathatja a rehabilitációját. A most tartott kétnapos kezelés és vizsgálat után megállapították, hogy Pelé állapota stabil, szoros megfigyelés és kemoterápiás kezelés mellett otthon tartózkodhat. Az ESPN szerint az orvosokat főként a májban talált tumor aggasztja, mert azt műtéttel nem lehet eltávolítani. Minden erejükkel azért küzdenek, hogy megakadályozzák a rák továbbterjedését.

Pelé annak idején 1958-ban, 1962-ben és 1970-ben ünnepelhetett világbajnoki címet a brazil válogatott futballistájaként. A Seleção színeiben 92 találkozón 77 gólt szerzett.