Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

La Liga: Aubameyang volt a nyerő ember a Barcánál a Real Sociedad ellen – videóval

A spanyol bajnokság (La Liga) 33. fordulójában a Barcelona a Real Sociedad otthonába látogatott. Egy jó kezdés után hamar meg is szerezték a vezetést a katalánok, és hiába gyakoroltak nyomást rájuk a baszkok, végül még kiegyenlíteni se tudtak. 

 (Photo by David S. Bustamante/Soccrates/Getty Images)

Nagyon jól kezdett a Barcelona, már az első percekben keményen támadták a hazaiak kapuját. A 7. percben Frenkie de Jong távoli lövése kerülte el a kaput, két perccel később pedig Ferran Torres lövésénél kellett tisztáznia Remirónak. A 11. percben azonban már összejött a vezetés a Barcának, egy igen érdekes találattal: először Dembélé találta el a jobb kapufát 5 méterre a kaputól, a kipattanónál pedig benézték a hazai védők és Torreshez került a labda, aki a kilépő kapus felett átemelte azt Aubameyangnak, a gaboni játékos pedig a kapuba bólintta a játékszert. A gól után a katalánok birtokolták többet a labdát, de komolyabb helyzetekig nem jutottak el. A Real Sociedad inkább a kontrákra épített, de ezek is elég gyengék voltak. A 39. percben végül Ferran Torres vette célba a jobb felsőt, de a labda centikkel szállt el mellette. A 43. percben egyenlíthetett volna a Sociedad, amikor Sörloth kapott remek indítást, majd Isak elé passzolt, aki senkitől sem zavartatva a jobb kapufa mellé lőtt.

A második félidőben szépen lassan elkezdett éledezni a hazai csapat, és a 47. percben már helyzetbe is kerültek, amikor Januzaj labdája megpattant egy védőn, ami így pont jó lett Sörlothnak, aki végül kapásból a kapu fölé vágta. Az 58. percben már Sörloth futott be García mögé, majd éles szögből lőtt is, de Ter Stegen lábbal óriásit védett. A Barcelona védői sokat szenvedtek, kettőt le is kellett cserélni közülök, de Piqué és Alba se nagyon bírta. A 68. percben megint Ter Stegen védett nagyot, amikor Januzaj tökéletes beadását paskolta ki az épp érkező Rafinha elől. A 73. perbcen már Torres tette középre a labdát Gavi elé, aki belsővel a rövid felső sarok mellé vágta. A 79. percben még Zaldúa lövése tartott a léc alá, de pont középre, így Ter Stegen le tudta húzni. Sokáig inkább csak a sárga lapok kiosztása történt a meccsen, majd a játékvezető 10 percet hosszabbított. Az utolsó pillanatokban ugyan beszorult a Barca, de nagy helyzetet nem tudtak kialakítani, így az egyenlítés sem jött már össze nekik.

Real Sociedad – FC Barcelona 0-1 (0-1)
Helyszín: Anoeta stadion (San Sebastian) Vezette: Carlos del Cerro Grande
Gólszerzők: – ill. Aubameyang (11.)
Sárga lap:
Le Normand (90+2.) ill. Araujo (33.), Gavi (85.)
Kiállítás: – ill. –

Real Sociedad:  Remiro – Zaldúa (Guridi, 81.), Zubeldia (Guevara, 93.), Le Normand, Rico – Januzaj (A. Martin, 87.), Zubimendi, Merino, Rafinha (Gorosabel, 81.) – Sörloth, Isak (Portu, 87.)
Vezetőedző: Imanol Alguacil

Barcelona: Ter Stegen – D. Alves (Dest, 66.), R. Araújo (E. García, 55.), Piqué (Lenglet, 82.), Jordi Alba – Gavi, Busquets, F. de Jong – O. Dembélé, Aubameyang (L. de Jong, 82.), F. Torres. Vezetőedző: Xavi Hernández

A 33. forduló eddigi eredményei:

Kedd:
Villareal 2–0 Valencia
Real Betis 0–1 Elche
Mallorca 2–1 Deportivo Alavés

Szerda:
Atlético Madrid 0–0 Granada
Celta Vigo 0–2 Getafe
Osasuna 1–3 Real Madrid

Csütörtök:
Espanyol 1–0 Rayo Vallecano
Levante 2–3 Sevilla
Cádiz 1–3 Athletic Bilbao
Real Sociedad 0–1 FC Barcelona

A tabella jelenlegi állása:

A góllövőlista jelenlegi állása: