Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: a Romának esélye sem volt, az Inter újra az élen! – videóval

Az olasz élvonalbeli bajnokság címvédője hazai pályán nagyon sima, 3–1-es győzelmet aratott az AS Roma ellen a 34. forduló szombat esti mérkőzésén. Az újabb három pontnak köszönhetően a milánóiak vezetik a Serie A tabelláját.

(Photo by Mattia Ozbot – Inter/Inter via Getty Images)

A forduló egyik legjobban várt mérkőzésének első félideje abszolút Inter-dominanciát hozott. A túldalon még a kaput sem sikerült eltalálni, míg a hazaiak fölényének fél óra elteltével jött meg az eredménye: előbb az előre törő szárnyvédő, Denzel Dumfries talált be, majd a szünetet megelőzően Marcelo Brozovic volt eredményes. Az öltözőbe tehát kétgólos különbséggel vonulhattak a felek.

A folytatás hasonlóan jól sikerült sikerült a Nerazzurri számára, hiszen az 52. percben Lautaro Martínez végérvényesen megpecsételte a Farkasok sorsát, akiktől a legvégén Henrikh Mkhitaryan révén szépítőgólra futotta.

Jelen állás szerint az Inter vezeti a bajnokságot, méghozzá egy pontos előnyben az ősi rivális AC Milan előtt. A Roma az Európa-liga-csoportkört érő 5. pozíciót foglalja el a táblázaton.

Olaszország, Serie A, 34. forduló
FC Inter Milan – AS Roma 3–1 (2-0)
Helyszín: Giuseppe Meazza Stadion; Játékvezető: Simone Sozza
Gólszerzők: Dumfries (30.), Brozovic (40.), Lautaro Martínez (52.), ill. Mkhitaryan (85.)
Sárga lap: Brozovic (45+1.), Calhanoglu (87.), ill. Mancini (36.), Sérgio Oliveira (79.)

Inter: Handanovic – Skriniar, De Vrij, Dimarco (Bastoni 63.) – Dumfries, Barella, Brozovic (Gagliardini 72.), Calhanoglu, Perisic (Gosens 72.) – Dzeko (Joaquín Correa 63.), Lautaro Martínez (Alexis Sánchez 82.). Vezetőedző: Simone Inzaghi.

Roma: Rui Patrício – Mancini, Smalling, Ibanez – Karsdorp, Sérgio Oliveira (Bove 80.), Mkhitaryan, Zalewski (Vina 78.)– Pellegrini (Veretout 61.), El Shaarawy (Carles Pérez 61.) – Abraham (Shomurodov 78.). Vezetőedző: José Mourinho.

A találkozó videós összefoglalója:

A forduló további eredményei és programja:

Szombat
Torino 2–1 Spezia
Venezia 1–3 Atalanta
20:45 Verona – Sampdoria

Vasárnap
12:30 Salernitana – Fiorentina
15:00 Bologna – Udinese
15:00 Empoli – Napoli
18:00 Genoa – Cagliari
20:45 Lazio – Milan

Hétfő
20:45 Sassuolo – Juventus

A bajnokság aktuális állása:

A góllövőlista élmezőnye: